Sértő Kálmán: Tavaszodik
Már nem úszik jég alatt a víz,
És halkan elolvadt a hó,
Ibolya fúrja át a földet,
Gyógyul a fojtott nótaszó.
Ámbrás-szaga van a friss szélnek,
Szaporodnak a csillagok,
Rügyezni kezd a mandulafa,
Én is boldoggá olvadok…
Ha nincs is csókos, hű szeretőm,
A virág is elég nékem,
Úgy él le, mint én, röviden,
A szűkre szabott életem.
Harmincegyedszer nyílik már az
Ibolya életemben, most
Szeretnék vágni az élethez,
Avagy a halálhoz fokost…
Én nagyon búsan állok meg a
Legújabb tavasz küszöbén,
Bár az év négy évszaktenyere
Egymásba emel, könnyedén.
Lehet, hogy az egyik tenyér elejt,
Ha újra kezd hullani a hó,
De azt még titok titka előtt
Találgatja a távozó…
1940