Agyagfalvi Hegyi István: Rákóczi él!

rakoczifDe profundis!… Mélységgel és sötéttel
teljes immár e csonka  magyar élet,
s a kárhozatnak poklos örvényéből
felbugyborékol néha még a jaj!
Kegyetlen, zsarnok, görcsös emberujjak
– vérszomjasabbak a tigris-karomnál! –
kitépték meleg, vonagló szívünket,
s már nincs szívünk!

Magábaroskadt, puszta szélmalom
a magyar lélek. Ó mennyi nemes érzés
tiszta búzáját őrölte eszmények
lánglisztjévé s lengő, vitorlás szárnya
ma porbacsüggedt, tépett rongydarab!

De profundis!… Az élet fenekéről,
melynél mélyebbre nép még nem zuhant,
imánk karja  sem ér föl már az égig
s kétségbeesésünk átok-buzogánya
hiába döng a szakadék falán!

De profundis!… Hát minden, minden meghalt
s a feltámadás bűbájos tündére
sem lobbanthatja lángra soha többé
a hamuba hunyt magyar életet?
„Lasciate ogni speranza!”
Hát írjuk fel tüzünk kormos üszkével
az átkos mondást temetőkapunkra,
melyen belül a sír áll, a sír, melybe
egy vitéz, derék, nagy nemzet süllyedt el
s fekszik a gyáva gyilkosok nyomasztó
félelmének sziklájával befödve?
Írjuk fel hát a „requiescat!”
sötét igéjét s ez legyen koporsónk
záró pecsétje?… Írjuk fel hát a végzést:
„Meghalt örökre!”?

Nem, nem írjuk föl! Az új élet reményét
nem adjuk el se apró morzsakoncért,
– mit asztaláról néha lesöpör
a dölyfös Nyugat földrevert Keletnek, –
se júdáspénzért s csókér… semmiért!
Mert elveszhetett minden s mégse minden,
él a csíra, a mag, a fogamzás:
Rákóczi él!

Rákóczi él, de ma még másképp hívják:
a magyar dac, akarat és erő,
élet-igenlés, halál-tagadás,
ez Ő!
Ez ma Rákóczi, a labancverő!
Kilép a sírból, a múltból s velünk jő,
hogy tépett, árva kuruc-seregünket
elvezesse a győzelmes jövőbe!

Hallod-é testvér, kenyeres pajtásom,
kínok keserű, száraz kenyerét
vásott fogakkal morzsoló magyar:
Rákóczi él!
Látod-é testvér, itt van mindenütt,
kinő a gyászból, ki a szenvedésből,
óriás alakja föl az égig ér!
Rákóczi él!

Itt lebben a légben, itt rebben a térben,
itt dobban a szívben, itt lobban a vérben,
itt kínoz a vágyban, fetrenghet az ágyban,
űzi az árnyat, fűzi a szárnyad,
repülni tanítja élethajódon
lecsüggedt, tépett, bús vitorládat,
Rákóczi él!

Rákóczi éltet!
Új bimbót hajt újra
a vitézi lélek!
Dobok dobognak, kürtök riadnak,
rongyos, kesergő kurucfiaknak
szemére fény száll, szívébe vér jár,
mindenki él már!
Rozsdás muskéták, tört alabárdok
csillognak-villognak, lovak nyihognak,
pókhálós, vén álgyúk megnyikorognak,
kaszák kifenten,
karok pihenten,
fej és szív rendben, –
toporzékol már a vágy és a vér,
indulhatunk, hisz
Rákóczi él!

Nézzétek, nézzétek,
eljött közétek!
Nagyságos Urunk, hős fejedelmünk,
Rákóczi az élen!
Él, él!… örökké éljen!

Együtt a brigád,
száz poklon is át
mind előre vágyó, egy se maradó,
zeng a riadó:

„Hős Rákóczi népe, kurucok előre!
Hogy a magyar akarata, csatavasa, diadala
Mentse meg e szomorú hazát!”…

Előre, Hajts rá a gyáva labancra!
Rá a ribancra!
Labancok testén át véres kalandra,
riogva, rohanva!
Ha egy a százra, lobogva lázba
úgyis csapj rája!
Előre, előre, ezer halálba!
Úgyis hiába!

Mindent, vagy semmit! Rákóczi él!
Dac, erő, akarat, bosszú a vezér!
Csonka e föld, nincs helye itt másnak,
csak a kurucnak, Rákóczi fiának!
Megalkuvónak, cudar Júdásnak
a testén, a lelkén át dübörgve előre!
Száguldjunk be fiúk, kuruc pajtások
fényes várunkba: a magyar Jövőbe!   

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf