Muskátli - 2015. március

Melléklet jó gyermekeknek

2015. március / I. évfolyam / 7. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

Pósa Lajos: Jőjj, tavasz, jőjj!

Behorpadt sír búsong az útszélen,
Elhagyatva régen, nagyon régen.
Soha senki meg nem látogatja,
Csal a kósza szél suhan át rajta.

Azt se tudják: ki álmodik ottan,
Abban a rég omló sírhalomban?
Korhadt fejfán már neve se látszik,
Emlékével a feledés játszik.

Milyen lehet a bozót közt álma,
Hogy meg sem áll sírjánál a hála!
Hogy nem ejt rá egy-egy szál virágot,
Aki annyi dicső napot látott!

Névtelen hős ... gondoljatok rája!
Kossuthnak volt vitét katonája.
Szabadságért hullott el a vére
A csatatér harmatos füvére.

Jőjj, tavasz, jőjj! ... Legyen pora áldott:
Ültess már a sírjára virágot!
Ne búsongjon az útszélen árván:
Madár zengjen korhadó fejfáján!

    Forrás: Az Én Ujságom XXI. évfolyam 13. szám (1910. március 20.)

Évfordulók

Máricus 1.
1920-ban Horthy Miklóst az Országgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes államfővé) választja.
Március 12.
1790-ben hunyt el Gróf Hadik András császári és királyi tábornok (* 1710)
Március 14.
1910-ben született László Gyula történész, régész († 1998)
Március 15.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe, a magyar sajtó napja
Március 16.
1960-ban született Kaszás Attila magyar színész († 2007)
Március 18.
1830-ban született Szinnyei József bibliográfus, könyvtáros, irodalomtörténész (†  1913)
Március 27.
A tervek szerint II. Rákóczi Ferenc-emléknap, a nagyságos fejedelem 1676-ban e napon született
Március 29.
1885-ben született Kosztolányi Dezső magyar író, költő, műfordító, újságíró († 1936)
Március 31.
1900-ban született Szabó Lőrinc magyar költő († 1957)

Jeles napok

Március 12. - Gergely napja
A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát (509–604), iskolák alapítóját, a gregorián-éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa-szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak. A magyarországi Gergely-járás eredetét, interetnikus kapcsolatait Földesi Béla vizsgálta. Tanulmányában többek között felvázolja a szokás kialakulását a középkori szegény tanulók különböző ünnepekhez kötődő mendikálásától, mely a 17. század közepétől Balázs napjához (febr. 3.), de rendszerint Gergely napjához kötődött (Földesi 1981).
A Gergely-járás szokása országosan ismert volt, de élő gyakorlatát már csak szórványosan lehet megtalálni. A Gergely-járás célja a 17. századtól nemcsak az adománygyűjtés volt – melyet sok esetben a tanító díjlevelében rögzítettek –, hanem az iskolába való verbuválás is. A katonai toborzás mintájára a szereplők különféle katonai rangot viseltek, és Szent Gergely vitézeinek nevezték magukat. Néhol a püspököt is megszemélyesítették. A szokás azonban az idők folyamán egyszerűsödött.
A Gergely-járás éneke és szövege összetett. Jellegzetes szövegeleme a „Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napja” kezdetű hosszú ének, mely a 17. század végén megjelent egyházi énekeskönyvben (Zöngedező mennyei kar. Lőcse, 1696) is szerepel. A szövegnek jól ismertek 18–19. századi változatai (Égető 1969). A szokást gyakran a tanítók egyéni leleményei alakították. Az énekhez kapcsolódhatott a szereplők tréfás bemutatkozása, jókívánságmondóka és adománykérés.

Március 18, 19, 20. - Sándor, József, Benedek
Az egész magyar nyelvterületen közismert időjárási regula: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!”
A hagyomány szerint a madarak megszólalnak ezen a napon, mert „Szent József kiosztotta nekik a sipot” (Marczell 1985: 40). Időjárás- és termésjóslás is fűződik József napjához, sőt haláljóslás. Az Alföldön úgy vélik, ha szivárvány látható, a széles sárga sáv jó búzatermést, a széles piros sáv bő bortermést ígér. Az Ipoly menti falvakban a József-napi rossz idő sok halottat jelent abban az esztendőben. A Mura-vidéken úgy mondják: „amilyen az idő József-napkor, olyan lesz Péter Pálkor és szénahordáskor” (Penavin 1983: 115).

Március 22.  - A víz világnapja

Március 24.
A kereszténységben az örömhír ünnepe. Gabriell hírt hoz Máriának. 9 hónap van Jézus születéséig.

Március 25. - Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja
A katolikus egyház hagyománya e naphoz köti az Angyali Üdvözletet, Jézus Szentlélektől fogantatásának napját. Az analógiás mágia az alapja annak a szokásnak, hogy ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartják alkalmasnak. A magyar nyelvterületen él az a hiedelem, hogy azt a fát, amit ilyenkor oltanak nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Így tartották ezt például Zagyvarékason, a Mura-vidéken is. Az Ipoly vidéki falvakban vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, féltek, hogy abból szerencsétlenség származik. Szeged népe szerint a szemzett fából nem jó másnak adni, mert ezzel a termést odaadnák.
Időjárásjóslás ehhez a naphoz is kapcsolódott. Gyimes-völgyben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható. Az Ipoly menti falvakban a következő regulát ismerik: „Gyümölcsoltó hidege téli hónapnak megölője”. Palicson, Bácsszőlősön, Kispiacon a békákat figyelik. Ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz.

Március 28. - A nyári időszámítás kezdtete

Március 29. - Virágvasárnap
Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.
A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.
A katolikus egyházban virágvasárnap egyben Ifjúsági Világnap is, melynek rendszeres megtartását II. János Pál pápa vezette be 1985-ben. Ez a nap azóta elsősorban az új nemzedékek ünnepévé vált.

    Forrás: Wiki, Néprajzi Lexikon

Kosztolányi Dezső: Lánc, lánc, eszterlánc

Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
kisleányok bús körében
kergetőzöm én ma.
Nincs semmi aranyom,
jobbra-balra löknek,
körbe-körbe, egyre körbe,
láncán kis kezöknek.
Merre menjek, szóljatok,
hátra vagy előre?
Az erdőbe megbotoltam,
egy nagy, csúnya kőbe.
Voltam én is jófiú,
Istenem, de régen,
csigabigát én is hívtam
künn a régi réten.
Verset mondtam én is ám
gilicemadárra,
magyar gyerek gyógyította,
török gyerek vágta.
Jártam az erdőben is
csillagot keresve,
aranykapun én is bújtam,
és aludtam este.
Nézzetek rám, húgaim,
éjjel most nem alszom,
bámulom a holdvilágot,
véres már az arcom.
Nézzetek rám, lelkeim,
a cipőm levásott,
körmeimmel, kárörömmel
csúnya gödröt ások.
Szánjatok meg, szíveim,
rongyos a kabátom,
szédül a lánc, szédül a tánc,
már utam se látom.
Szeretem a láncot én,
de úgy fáj e sok lánc,
szeretem a táncot is én,
csakhogy ez pokoltánc.
Engedjetek innen el,
hagyjatok magamra,
este szépen süt a lámpám,
este jó a kamra.
Hagyjatok szaladni még,
tündérekbe hinni,
fehér csészéből szelíden
fehér tejet inni. 

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

    (Pest, 1848. március 13.)

Petőfi napja

Soha se lehet szegény a mi drága Magyarországunk, mert olyan sok nagy fia talán egy nemzetnek sincs, mint a magyarnak.
Honalapító Árpád vitézi honfoglalása; törökverő Hunyadi János dicsősége; Mátyás király világra szóló hatalma; Rákóczi fejedelem hol diadalmas, hol szomorú kuruc harcai; Kossuth apánk katonáinak virágot, dalt, hálát érdemlő hősiessége: örök kincsei maradnak minden időben a magyar nemzetnek.
   De a költők dicsősége minden dicsőség gyémánt koronája. Az országot bejáró s kunyhókban, palotákban lantot pengető Tinódi Lantos Sebestyén megörökítette a törökkel vívott harcokat. Ér ez annyit, mint két-három győzedelmes, kemény csata. Csokonai Vitéz Mihály mosolyra, kedvre derítő dalai soha se halnak meg. Vörösmarty Mihály a leggyönyörűbb, legdaliásabb időkbe viszi lelkünket  hős költeményeinek szárnyán. Arany János Toldi Miklósról mondott olyan éneket, mely édesebb a csepegtetett méznél. Hát Petőfi?
   Petőfi a költők költője. Életében, költeményeiben és halálában legtündöklőbb embere a földnek. Nagyobb nekünk minden nemzet minden költőjénél. Sóhajtás, virág, szellő, förgeteg, föld, szikla, vas és tűz egy-egy verse.
Nála igazabb életet senki sem élt e földön, magasztosabb írásai sincsenek senkinek, fönségesebb volt a halála is minden ember halálánál!
De ha csak az az egy nap lett volna tettben és dicsőségben Petőfié, mikor ő volt a budapesti ifjúság vezére, lelke, szeme fénye: már akkor is elnyerte volna a halhatatlanság diadalát.
   Úgy volt az 1848-ban március 15-ike előtt, hogy a költő gondolatait is megzabolázták, a dal szárnyait is megkötözték, s bizony még Petőfi Sándor verseit se olvashatták a lapokból a magyarok, míg azt nem mondta rá a cenzor, hogy megengedi a vers kinyomatását.
Minden magyar embernek elszorult a szíve, mikor azzal foglalkozott, hogy Magyarországon a gondolatnak nincsen szabadsága.
De Petőfi Sándor ihlettől gazdag szívének fájt legjobban az írásnak, a dalnak ez a szomorú rabsága.
Költői lelke éjszakákon háborgott, viaskodott, s úgy szakadt fel belőle a Nemzeti dal, melyben a vihar zúgó szavával kiáltotta nemzetének:

        Talpra magyar, hí a haza!
        Itt az idő, most vagy soha!
        Rabok legyünk, vagy szabadok?
        Ez a kérdés, válasszatok!
        A magyarok Istenére
        Esküszünk,
        Esküszünk, hogy rabok tovább
        Nem leszünk!

   Március 14-én este sietett Petőfi lángoló költeményével barátaihoz. Szemében csodálatos tűz ragyogott. Jókai, Vasváry, Vajda János, Irinyi s a halhatatlan márciusi ifjak a Pilvax-kávéházban éppen együtt voltak. Petőfi egy asztalra ugrott, s úgy szavalta el nekik a Nemzeti dalt. Mikor odaért:

        A magyar név megint szép lesz,
        Méltó régi nagy híréhez;
        Mit rá kentek a századok
        Lemossuk a gyalázatot!

   Ifjú barátai Petőfivel mondták már az esküt:

        A magyarok Istenére
        Esküszünk,
        Esküszünk, hogy rabok tovább
        Nem leszünk!

   És másnap, 1848. március 15-én, hiába esett az eső: ezer meg ezer ember hallgatta a nemzet apostolának, Petőfinek a Nemzeti dalát. Mit érezhetett a nagy költő, mikor látta, hogy esküszik meg vele a gyermek, ifjú, öreg; a férfi és az asszony a magyar szabadságra? Igaza volt Petőfinek, hogy az unokák áldó imádság mellett mondják el szent neveiket.
   De mégis ez a nap egészen a Petőfi napja volt, az ma is. A Nemzeti dal varázsszavára hullott le a lánc égető karikája a gondolatról, a sajtóról. A cenzor megkérdezése nélkül először Petőfi e csodálatos költeménye hagyta el a szabad sajtót. Az ő Nemzeti dala vitte fel Budára az ifjakat, hogy kiszabadítsák börtönéből Táncsics Mihályt, hova azért vetették, mert szabadon írt a szabadságról. Óh, ez a nap a Petőfi napja volt! Csak a költő Istentől ihletett dalára virradhat ilyen nap a földre!
   Csak költő lehet vezére olyan időknek, mikor nem omlik vér, mégis szabadság terem belőle! Petőfi ujjongva dalolt utána:

        Csattogjatok, csattogjatok,
        Gondolatink szárnyai,
        Nem vagytok már többé rabok,
        Szét szabad már szállani!

   S mikor most rágondolunk az életében, költeményeiben és haláléban legtündöklőbb emberére a földnek; ki nagyobb nekünk minden nemzet költőjénél, kinek sóhajtás, virág, szellő, förgeteg, föld, szikla, vas és tűz egy-egy verse: lelkesen hirdethetjük, hogy 1848. március 15-e a Petőfi napja volt s azóta minden március 15-e az ő napja.
   Igaza volt Petőfinek, mikor azt írta e napról és magáról:

        Egy ilyen nap vezérsége,
        S díjazva van az élet...
        Napóleon dicsősége,
        Te veled sem cserélek!

 
    Forrás: Az Én Ujságom XXII. évfolyam 12. szám (1911. március 12.)

A szerkesztő bácsi postája

◉    Nemcsak, hogy hallottam a szádelői völgyről, de voltam is benne. Szép az a monda, ami ott szájról-szájra száll a nép közt Szent Lászlóról. A nagy király egyedül lovagolt a hegytetőn gondolataiba mélyedve. Kísérete messze elmaradt tőle. Egyszer a bozótból kunok törtek elő, és meg akarták ölni a királyt. A király már nem tudott menekülni, azért Istenhez fohászkodott segítségért. Ím egyszer ketté vált a hegy. Szent László és üldözői közt egy nagy szakadék tátongott s a király megmenekült. A hegytetőn máig is látható a sziklába vésődve Szent László nyomának a patkónyoma. (Koczka Miklósnak, ENU 1892. március 6-i száma)

Arany kalászok

I.
Bölcsőtől a sírig
Olyan rövid az utunk:
Alig vesszük észre,
Mikor oda jutunk.

II.
Ki a haza nevét
Mindig száján hordja,
Nem fekszik a szívén
A hazának sorsa.

III.
Hány könny hull titokban,
Csak az Isten látja:
Csak ő tudja letörölni,
Csak ő veszi számba.

IV.
Egyetlenegy jó tett ezer vigasztaló
Szónál többet ér:
Szegény éhezőnek nem beszéd kell, hanem
Egy darab kenyér.

                                                   Pósa Lajos

    Forrás: Az Én Ujságom XXI. évfolyam 11. szám (1910. március 6.)

Pósa Lajos: Ébredjetek!

Ébredjetek álmotokból,
Kertem alvó rózsafái!
Halljátok-e: dalolnak már
A kikelet pacsirtái!

Hol vagy, hol vagy, százszorszépem?
Kelj föl, ékes tulipánom!
Csengesd meg a csengettyűdet
Tölgyek alatt, gyöngyvirágom!

Ébredj, ébredj, violácska!
Hajladozzál, liliomszál!
Feltámadás ünnepére,
Harangvirág, harangozzál!

Ébredjetek, ébredjetek,
Szép virágok, ti mindnyájan!
Örüljetek a lepkének,
Fürödjetek napsugárban!

Kelyheteknek illatával
Szálljon égbe imádságtok...
Ki felruház benneteket,
A jó Istent imádjátok!

    Forrás: Az Én Ujságom III. évfolyam 13. szám (1892. március 27.)

A régi magyar kert

Ki ne ismerné a fehér liliomoz, az istenfát, a boldogasszony tenyerét, a csillagvirágot, az izsópoz, ibolyát, szarkalábat, harangvirágot? A régi magyar keretben ezek a szegény virágok illatoztak. Nemzetünk nagyasszonyainak is ezek voltak egykor a legkedvesebb virágai.
   Az 1552. éveb Enyingi Török Bálintnénak a csurgói veteményes kertje olyan volt, mint a többi magyar kert. Nagy táblákra, a táblák meg szép ágyakra voltak osztva. A táblák szélét cserjék és virágok szegték be, az ösvényeken gyümölcsfák tartottak árnyékot.
   A csurgói kertben, külön-külön ágyakban ezeket a veteményeket és virágokat tartották: fárafolyó borsót, fehér és veres csicseriborsót, parajt, veresrépát, párhagymát, keserűhagymát, magnak való fejeskáposztát, veres mogyorófokot, salátát, kétszáz bokor tárkonyt, négyszáz bokor fehér liliomot, negyvenhét bokor zsályát, tizenhat bokor izsópot, ötvenöt bokor rutát, négy bokor levendulát, tizenöt bokor kalászvirágú nárdust, aztán nyolcvannyolc vörös duránci és perzsiai barackot, szilva-, cseresznye- és meggyfákat.
   A tizenhatodik században a szobákban is tartottak virágokat. Mivel a virágcserepeket akkor még nem ismerték, szép fonott kosárkákban és csinos fazekakban tartották a virágot.
   A legnagyobb virágszeretőnek a régi írások a nagy fejedelemasszonyt, Zrínyi Ilonát mondják. Minden uradalmában, minden kastélyában ott találjuk a magyarok kedves virágait. Gyermekeinek, Rákóczi Ferencnek és Júliának a szívébe is beleoltotta a virágok szeretetét. Még melegházat is tartott számukra, hogy télen is kertészkedhesenek.
   A régi magyar kert sokat változott azóta. Idegen virággal is tele ültetgették. De a föld népe, a színmagyar nép, hű maradt a régi virágaihoz. Ha egy-kettővel szaporította is azokat, a liliom, az istenfa, a rozmaring, a bazsarózsa, a törökszegfű mind a mai napig ott illatozik a kis magyar kertekben.

    Forrás: Az Én Ujságom XXII. évfolyam 13. szám (1911. március 19.)