Mátyás király meg a szállásadó cigányok

– Szegedi cigány népmonda nyomán –

Mátyás király kiadta parancsba, hogy szállást nem szabad adni senkinek, csak a vármegyeházán. Akkor aztán, hogy próbát tegyen, felöltözött muzsikus cigánynak, a hóna alá vett egy hegedűt, s megindult faluról falura.
Bevetődött egy cigányházhoz.
–    Jó estét, sógorasszonykám – azt mondta –, hát a sógorkám hol van?
–    Oda van basabélni, hegedülni.
–    Sógorasszonykám, itt hálnék én maguknál!
–    Jaj, sógorkám, itt bizony nem lehet! Mátyás király, ha megtudja, felakaszt bennünket.
–    Elgyalok, elmegyek én korán reggel, sógorasszonykám!
–    Hát akkor mit csinálunk, sógorkám! – Vitt be neki szalmát, és Mátyás király lefeküdt.
Hajnalban hazajön a cigány.
–    Hát ez kicsoda itt, asszony?
–    Hát a sógorkám!
Akkor a cigány felköltötte, és azt mondta a feleségének:
–    Hozd a káposztát meg a bogdit, a cipót.
Ettek egy jóízűt. Utána megint aludtak, mert még hajnal volt.
Amikor kivilágosodott, Mátyás király elköszönt tőlük:
–    Isten áldjon, sógorkám meg sógorasszonykám!
–    Aztán el ne árulj bennünket, sógorkám, hogy itt háltál!
–    Isten ments! Meg sem állok én ebben a faluban, megyek tovább.
Meg is voltak egy darabig, a cigány meg a cigányasszony. Egyszer jön ám a levél, hogy egy bizonyos napon jelenjenek meg Mátyás király előtt.
–    Jaj nekünk, most megette a sógorkád a fejünket! Felakasztat bennünket Mátyás király!
Mit volt mit tenni, elmentek hozzá akkor nap. Mikor felmentek, Mátyás király mindjárt becsukatta őket egy tömlöcbe. Egyszer csak viszik ám be Mátyást is közibük ugyanabban a ruhában, ugyanazzal a hegedűvel. Aj, de mikor meglátta a cigány meg a cigányasszony, nekiestek Mátyás királyt ütni–verni, piszkolni.
–    Vigyen el az ördög, te nagyorrú, most temiattad felakasztat Mátyás király!
Egykettőre kivitték Mátyás királyt. Ha benn hagyták volna, talán agyon is ütik!
Egyszer hívatják őket Mátyás király elébe. Ott állnak a király előtt; kérdezi a király tőlük:
–    Hát nem tudtátok, hogy nem szabad szállást adni senkinek se?
–    Jaj, felséges királyunk, odajött a szegény sógorkánk, fájt nagyon a lába, megsajnáltuk. Nem bírt szegény továbbmenni!
–    De még vacsorát is adtatok neki!
–    Alássan megkérem a felséges királyunkat, adtunk neki – azt mondta a cigányasszony.
–    Hát mit adtál neki enni?
–    Hát, felséges király, egy kis káposztát meg bogdit.
–    Aztán tudnál–e most olyan káposztát főzni, meg bogdit sütni?
–    Ó, uram királyom, tudnék én, csak volna miből!
Na, mindjárt a cigányasszony lett a szakács. Mátyás király kiadta a főszakácsnak, hogy mindent, amit a cigányasszony kér, adjanak neki.
Mikor megfőtt a káposzta, megsült a bogdi, Mátyás király összehívta a minisztereit: ettek. Mikor jóllaktak, azt mondta a cigányasszonynak:
–    Süss most egy akkora bognit, mint egy taligakerék!
Mikor megsült a bogdi, Mátyás kiszedte mind a belét a bogdinak, aztán telerakta arannyal. Átadta a cigánynak meg a feleségének, és rájuk parancsolt.
–    Ezt a bogdit úgy szegjétek meg, hogy senki se lássa, csak ti ketten! Ha megtudom, hogy másképpen tesztek, menten felakasztatlak. Amint hazamentek, nyomban szegjétek meg.
Mikor ez mind megvolt, Mátyás király kocsiba fogatott, a kocsit megrakta ennivalóval, és hazavitette őket. Mikor hazaértek, a kocsist elküldték, akkor aztán megszegték a bogdit. Kidűlt belőle a sok arany. A cigány meg a cigányasszony holta napjáig emlegette Mátyás királyt.