Jankovics Marcell: Megtudtam, hogy március van…

Megtudtam, hogy március van. A kalendáriumból? Nem, mert e kedves könyvet meg sem néztem. Haragszom rá: nem érintkezünk. Az állott benne, hogy március 21-én kezdődik a tavasz. Nem volt igaz, mert fagyott; akár más időkben Szilveszter éjszakáján. Talán abból tudtam meg, hogy a Vérmező meg a Horváth-kert fái rügyeznek? Szó sincs róla. 1940 misztikus nagy évében a rügyfakadások is úgy késnek, mint a nyugat felől érkező vonatok… Késnek és késnek: senki sem tudja, hogy miért. Vagy láttam a krisztinavárosi templom előtt a fiatal legényeket, akik hóvirágot és ibolyát kínáltak? E derék fiúk valahol még havat lapátoltak. Dehogy is gyűjtögették a vén föld mosolyait. – hanem takarították a föld őszülését, – az ősz hajszálakat, melyek nagyon is ránkborultak. Talán már festik a városnegyed kirakó kertjeit a rendezvoust kereskedőknek és a szomjúhozóknak? Nem, – ezek a szegényes kertek részben pinceraktárakban, részben melegházakban várják édenkertté átvedlésüket…

Mégis sikerült megtudnom, hogy március van, mert az én utcámban a nagy sarokház falának nekitámaszkodott az ősz világtalan ember. Didergő, reszkető kezével kitartja a jéghideg napfénybe az üvegfedelű dobozt, melyben néhány szegényes képeslap és néhány skatulya gyufa esdekel a hallgatag ember helyett: végy meg, vígy magaddal. Gazdámmal tettél jót…

-  Józsi bácsi – és megcsörrentem én is szegényes obolusomat a doboz üvegjén – nem fázik itt a sarkon?

-  Nem én, – ifiúr –, kérem szépen…

Titokban megörültem a feleletnek. Ifiúr… Fiatal lehet még a hangom. Nem őszül, nem ráncosodik…

-  Igazán nem fázik?

-  Nem. Hiszen március van. Ilyenkor szoktam kiállani ehhez a falhoz, Isten nevében, már vagy húsz esztendeje. Már több is húsznál, hogy világtalan lettem. A nagyvilág nagy vétkéből világtalan…

-  Jó kalendáriuma lehet, mely ilyen biztosan megmondja a március kezdetét. Megmondja, mikor a világon mindenki téved. A medve megfordult és tovább szundikál. A fecske nem utazott el Afrikából, hogy hazaérkezzék a mi kapunk aljában várakozó kis családi házába, mely olyan régi, hogy már nem is adómentes. A sirályok meg vadlibák még itt lézengenek, mintha ők is együtt menekültek volna azokkal a szegény ördögökkel, kik átjöttek a Kárpátokon… Jó kalendáriuma lehet…

-  Nekem nincs, kérem. Én sohasem nézem a kalendáriumot. Nem olvashatom, Szent András hava van-e vagy Kisasszony hava virrad-e? Nem látom. Még azt sem, feketebetűs nap van-e vagy pirosbetűs…

-  Hát talán számolja a napokat?

-  Azt sem. Nékem huszonnégy óráig tart minden álmatlan éjszaka, vagy huszonnégy óráig a ragyogó virradás, melyről álmodom. Kérem alázatosan, – csak a fiatalság számolja a napokat. Számolja, hány napja van, hogy elérjen valamit. Vagy örül valaminek és számolja, meddig tart még öröme. Azután meg csak a dolgos embernek illik számolgatni keresetét, mert megszolgálta. Ajándékot nem illik megszámolni. Már pedig nékem minden napom ajándék…

-  Ugyan, árulja el nekem, honnét tudja akkor, hogy március van?

-  Kinyitom az ablakomat. Egy nagyot lélegzem. Valami van a levegőben. Hogy úgy mondjam, – kérem alázatosan – van lelkem hozzá, hogy megérezzem a márciust…

Lassan odább ballagtam, hogy ne álljak útjában azoknak, akik arra a kis üvegtáblás dobozra akarják rakni filléreiket. Valami velem jött, – a három szó: van lelkem hozzá…

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Atyámfiai, akik ékességes és kényelmes életet éltetek és éltek ma is, miért horgasztjátok le fejeteket minden rossz hírnél? Ti, kishitűség álprófétái, miért féltitek egyre-másra a haza jövőjét? Fiatal véreim, akik mindegyike nagy föltalálónak tartja magát, mert hogy föltalálta volna a boldogítás nagy mesterségét, miért nem találjátok föl inkább magát a boldogságot? Ez jobb volna, mert bizony, aki mindenkit akar boldogítani, az rendesen önmaga boldogtalan… Ugyan jó magyarok, miért is kell ami portánk elé mindig csak szomorúfüzet ültetni, mikor mégis csak szebb volna egy-egy rózsatő, de még az a kedves, táblás orcájú napraforgó is…

Vigyázat! vigyázat! – jön és jön az idő, ez az óriás gyorsvonat – és keresztezi a mi kis tanyánkat is. Ki félne az Időktől? Csak az önzők, kishitűek. Az önzetlenek szemhatárán mindig hajnalodik és tavaszodik. Csak legyen lelkünk hozzá!

Csak legyen lelkünk hozzá, hogy megérezzük márciust. Így tanultam az én utcasarki emberemtől, aki pedig nem látta, hogy naponta egy-egy kakasszóval hosszabbodik a nap. De volt lelke hozzá, hogy megérezze… Nyissuk ki az ablakokat, – mindenütt, hogy megérezzük, van valami a levegőben…

szozattv


szozat a tiszta hang Edelsheim Gyimesi Laci könyvbem SajóPlakát 1 bevonulás szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf