Bögözi Kádár János: Itthon

1.

A hullt akác még fölfehérlik,
de már elcsábít a hárs.
Illatrobbanás nyűgöz, ámít,
és mámoros lettem,
mint tobzódó darázs.

2.

A régi évek illatát újra érzem;
szép nyarak, gyom-játékok
szerencsét jósló ágát újra tépem,
csalhatnék, mint egykoron,
de rágódom kóró reményen.
Tudom - 
jó, vagy balgatag lett minden napom,
de ha nem futja többre,
/madár-/ ijesztővé változom.
Hihetném, gazdag vagyok,
enyém, amit e város összehordott.

3.

Altatódal pihe csókkal,
alszik minden:
csöndes hullám a folyóval,
halk neszezés mély ég üstjén,
bágyadt bogár ág levelén.

Altatódal. Alszik minden:
apró madár pettyes kincsen,
kezünk nyoma a kilincsen,
meleg illat gyermektincsen.

A felnőtt gond el nem alszik,
a sötétben egyre árad,
úgy megüli a szívemet,
azt hiszem halálra fárad.

Ó, csak jönne már a hajnal,
kifeslett szalmakalappal...
Nem hiszem, de egyre mondom:
sóra-fára nincsen gondom.

Altatódal nyűtt dorombon.
Álmodom a vén darócon:
alma-mellű, merész lányok
gyűlnek körém,
bűvös ajkú nő-barátok,
telijászlas, érett évek,
mindenféle tudós-szépek...

Végre-végre itt a hajnal,
csára tolt szalmakalappal...
A két térdem kérges-sáros,
így röpít a szárnyas táltos.

4.

Azt hiszem, itt járt az Isten,
nem matatott a kilincsen.
Bejött, leült, körbenézett,
nem szólt semmit, és csak nézett:
nem igézett, nem igézett.

Én sem törtem meg a csöndet,
nem vetettem gyors keresztet...
Tudta volna, hogy csak álság,
nem csábít égi kiváltság,
nem csábít égi kiváltság.

Egyre nézett, én is néztem,
szája sarka reszketett.
Fiát láttam a kereszten,
összeesve, menthetetlen,
összeesve, menthetetlen.

5.

A magam ura -
hittem, könnyű lesz a séta -
nincs hálám halomszám
és bókolás marékra.
Köszönök, köszöntenek -
így szokás, s ha nem -
volt még erre példa.
Mindegy. A zárókő itt én vagyok,
akkor is, ha hallgatok.

6.

Örvendj, ha tudsz, hogy csak lettél...
Ép elmével teremtettél.
A szél, a nap, az éj,

a négy őselem mind közömbös.
Félelem-bárdolt istened
hiszed, vallod, törődik veled?
A mindenséget te ruháztad,
magad szülöd a szellemed,
Te vagy egyetlen ellened,
békéd is magadban leled.
A keresztutat te tapostad,
ősibb, mint bármilyen kereszt,
ne bízd magad a három szögre,
mi a világból kirekeszt!
A mindenséget te ruházod,
s hagyd ki - bár lát -
vak szemet mereszt!

7.

Nem félelem, hogy vissza-vissza nézek,
de torzó hittel, félig-reménnyel
/átkos örökség/
nincs mit várnom az álnok holnapon,
ha van, és van, a jussomat akarom -
az egészet.

Nem, nem félelemből nézek egyre vissza,
egyetlen valóságom a volt.
Csúfság, amit a veszett ma szétcsahol:
jobb lesz. Kinek?
Tán a vécésnéninek, postásnak,
körmölőnek, az egyszeregy szolgáinak,
a pállt tökű sofőrnek
s a rend félanalfabéta, de fölkent
kerítőinek?
Kinek? Hollós Mátyásnak,
regős Gáspárnak, a heltainak,
Szisznek...?
A „híves pataknak”/
Nekünk, nekem? kinek
a Házsongárd árka marad csak,
mint hajdani öngyilkosoknak?

Nem, nem félelemből nézek egyre vissza,
kétszáz éve mind csak rosszat érzek,
a bugris horda meggyőz
- mint annyiszor -
magamban látni férget.

Nem, nem félelemből nézek egyre vissza:
kőnek, könyvnek, vérnek szellemét
nem lehet megölni csóvával,
kapcával eltörölni és kereplővel
elűzni haragom szavát. Tudom.
És dühödten tudják a faggyas csuhák,
- a nyálas, talmi szenteknek koldulók -,
hogy a hit haszna valóban az egyre
több peták...
És én tartsak penitenciát!

8.

Peták-petákra,
tallérra dukát,
patára patkó -
lépd a nyomát.
Elárvult vándor,
nyom a gyeszák?
Vágd le felét -
hisz jó az iszák.
Ha nem elég
Napnak és Holdnak
- ha nő -
maradjon csak az 
átalvető!
Nézz körül,
bírod-e kedvvel -
neked lebben
az a pengyel.
Oda mégy majd?
Tudj' a kánya!
Ne menekülj
kalodába!

9.

Szerelmem, immár negyven éve,
még mindig élő, teli kéve,
bár éveim élén éles már a dér,
megremeg kezem, ha kezedhez ér.

Csak verset adtam, ritkán virágot.
Megosztanám veled, amit látok,
de mind-mind ezeréves átok -
ne kérd hát ebül tűrt világom.
Tudod, nem minden osztható,
a féltés mindig több, mint a szó...

Csak azt viszek, mit szeretek:
poroszka szelet, vert kenyeret,
zsindelyeknek óezüstjét,
szivárvány vásznát fogva hétrét...

10.

Szép városom, nem búcsúzom,
szellemed él (ha kőhalom lész,
mint voltál annyiszor:
rontott a hit, a sarc, a vad lator...)
te vagy az örök hírhalom.

     Kolozsvár, 1999. június

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf