Dinók Zoltán: Számadás

Borult volt az ég, a felhők gyorsan szálltak. Egy bérház második emeletén egy ember nagyon maga alatt volt. Öngyilkos akart lenni. Egy búcsúlevelet írt, melyben felvázolja addigi életét. A levél így szólt: „Harmincegy éves vagyok s megéltem annyit mint más duplán, hatvan évesen. Életem a keserűség és fájdalom világa volt. Verseket is írtam, de nem fogadták el. Költő vagyok én? Meglehet. Kosztolányi azt mondja a rossz költő az igazi költő. De nem is erről van szó. Hanem szomorú életemről. Apám ütött vert. Sérült ember, aki kezelésre szorult volna, csak az ilyen nagyokosok mint ő ezt leküzdte. Nem úgy mint én, akinek néha pszichológusra volt szüksége. De én is kihevertem. Tizenhat évesen loptam, kicsaptak az iskolából is. Ekkor kezdődött életem kálváriája. Apám már nem élt három éve, de jobb is…
Amit ő tőle kaptam, az csak szigorúság volt… A tanulás nekem nem ment. Folyton máshol járt az eszem s ezt apám is észrevette rajtam. Keveset ettem, sokat piáltam, de tartottam magam. Voltam pszichiátrián is, de kihevertem…
Tizennyolc évesen elkezdtem dolgozni. Ládákat pakoltam, de mindig hullafáradtan tértem haza. Ez húsz éves koromig ment. Utána egy évig munkanélküli voltam. A segélyből nem sokra futotta. Megint inni kezdtem, ekkor már emiatt jutottam majdnem pszichiátriára. Túléltem. Huszonkét évesen ismét segédmunkás lettem. Egy építkezésnél. Ez annyira kifárasztott hogy félévnél nem bírtam tovább.. Pontosan öt hónapig. Anyám nem tűrt meg. Azt mondta gyorsan szerezzek munkát. Ne lopjam a napot. A verseim rosszak. De már dolgozni nem akartam.
Huszonhárom évesen börtönbe kerültem egy kisebb bolt kirablásáért. Az összes pénzt elloptam. A rendőrök öt perc alatt elkaptak. Két év börtönt kaptam.
Huszonöt évesen szabadultam. Így már további állást is kevésbé sikerült szereznem. Mindenütt, ha állást kerestem s ki kellett töltenem egy lapot be kellett ikszelnem a büntetett előéletű kis négyzetet. Ferde szemmel néztek rám. Nem is szívesen dolgoztam. Aztán huszonhét évesen közmunkás lettem. Hogy mennyi rossz emlékem van erről! Ezt csináltam csaknem három évig. A harmincegyedik életévemet a múlt héten töltöttem be. Anyám se él már, testvéreim nem foglalkoznak velem. És most elhatároztam hogy öngyilkos leszek. A terhet majd cipelni fogják, mármint a sírom után – amit életemben bűnt elkövettek ellenem.
Sajnálom, ez van.”
S egy pisztollyal főbe lőtte magát. A durranásra a lakók összejöttek s látták az asztalra boruló véres fejet, a levéllel együtt. A kezében még remegett a pisztoly…