Sinka István: Hogyha mégis beföd a hó

Kisbárányok segítője
voltam egy időben,
a kékületben, az elmúltban,
a távollevőben.
Sárgaszínű árpaszalmán
juhaim feküdtek,
s bárányokat ellettek – kinn
csillagok születtek.
Én ültem a jászol végén.
Egyszer visszamegyek még én!

S ahány csillag, annyi bárány
ellik a kezemen
s mosolyogva jön ki hozzám
gazdám, Ács Kelemen.
Szűre ujjából dohányt ad.
Emberséges ember
módon törődik hányatott
cseléd-életemmel.
Vissza megyek, mért ne mennék?!
Újra a csend fia lennék!

Kisbárányok segítője
voltam egy időben.
– Azt hiszitek kóficok, hogy
sírnék elmenőben?!
Nem bizony én… a pusztán is
élnek fejedelmek
s bármelyike nálatoknál
sokkal fejedelmebb.
S ha mégis beföd a hó majd:
Ott is tudnak altatódalt.