Muskátli - 2015. február

muskatli

 

muskatli
Melléklet jó gyermekeknek

2015. február / I. évfolyam / 6. szám

 

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.
Pósa Lajost, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjét és gyermeklapját, Az Én Ujságomat hívom segítségül, de új tartalmak is helyet kapnak.  
Száz év elteltével még mindig aktuális, időtálló és lélekemelő az egykori sárga lapok tartalma és közlendője. Fogadjátok szeretettel, s emlékezzetek jó szívvel a száz éve elhunyt költőre, szerkesztőre.

 

HÓNAPVERS

 

Pósa Lajos: Ne sírjatok, pipiskéim!

   Ne sírjatok, pipiskéim!
Erdő–mező ébredez:
pipiskeVárjatok csak, már a télnek
Nem sokára vége lesz.
Nagyot dobban a föld szíve
Tavasz fuvalmára,
Minden röget végigcsókol
Meleg nap sugára.

    Kis ökörszem, fürge cinke,
Ti hűséges madarak!
Gólya, fecske nemsokára
Haza felé szállanak.
Majd mesélnek messze tájról
Százféle mesét is.
Tudom, az lesz csak a vége:
Legjobb itthon mégis!

Forrás: Az Én Ujságom XXIII. évfolyam 10. szám (1912. február 25.)

 

EMLÉKNAPOK

Jeles napok


Február 2. – Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe
E napon a katolikus templomok körül sok helyen körmenetet tartanak, és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. A gyertyaszentelő ünnepéhez hagyományosan különféle tavaszjóslatok kapcsolódnak. Az európai hagyomány szerint ha a barna medve – egyes helyeken a borz – gyertyaszentelő napján, február 2–án kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz.

Február 3. – Szent Balázs ünnepe
E napon volt szokás a balázsolás, amikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölték, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék. Máshol a pap a beteg gyermekek álla alá két gyertyát tett keresztbe és imát mondott. Balázs napja az iskolások ünnepe is volt, amikor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak. Ez az úgynevezett „balázsjárás”, ami a magyarságon kívül a szlovákok és csehek körében is ismert volt.

Farsang idején széles körben elterjedt szórakozási forma volt a farsangi bál. A vidéki élet kiemelkedő eseményének számított a megyebál. Ezenkívül különféle társadalmi egyletek, sportkörök is hirdettek tagságuknak bálokat, de jótékony célú táncos ünnepségek is. Faluhelyen a farsang legjellemzőbb eseményei közé tartoztak a különböző köszöntő szokások, álarcos, jelmezes farsangi felvonulásokra is sor került. A legkedveltebb figurák voltak például a koldus, betyár, menyasszony, katona. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. A legények a muzsikosokkal végigjárták a falu utcáit, a lányos házak előtt táncoltak, és megtáncoltatták a házbéli lányt is. A farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadtak, ilyenkor került színre a tréfás lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat–dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság volt, amikor a leányokból, legényekből álló párok egy kidöntött fát húztak végig az úton. A köszöntők és felvonulások evés–ivással, valamint a táncházban vagy fonóházban tartott közös táncmulatsággal, bállal zárultak. A farsangi bálok fontos szerepet játszottak a párválasztásban. A mulatság gyakran elkülönült korcsoportonként. Gyakori volt a lányok, asszonyok külön farsangolása is (asszonyfarsang). A farsangi napokban tartották a disznótort is. Erre rokonokat, szomszédokat hívtak össze, és reggelig mulattak. A farsang jellegzetes süteménye volt a fánk és a rétes. A sok étel fogyasztásától az év bőségét remélték.

A magyar népi mondóka a február hónapot a következőképpen jellemzi:

Gyertyaszentelő melege
Sok hó s jégnek előjele,
Gyertyaszentelő hidege
Kora tavasznak előhírnöke.

Jeget olvaszt Mátyás, hogyha talál,
S ha nem talál, akkor bizony csinál.
Ha derűs a Román napja,
Ég áldását bőven adja.

Február 21. – Az anyanyelv nemzetközi napja

Február 25. – A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Évfordulók


Február 18. – 190 éve, 1825–ben született Jókai Mór író

Február 23. – 120 éve, 1895–ben Csanády György magyar költő, újságíró, rádiórendező, a Székely himnusz szövegének szerzője († 1952)

Forrás: Wikipédia

 

EMLÉKEZÉS

 

Jókai Mór: A rózsák szigete (részlet)


Mihály lassankint mester lett a diófagerendák kifaragásában. Jól szolgált a kezében az ácsszekerce. Noémi bámulta ezt nagyon.
– Ugyan Mihály bácsi – kérdé egyszer – , mondja meg nekem, nem volt valamikor ácslegény?
– De az voltam, még pedig hajóács.
– Ugyan mondja meg, hogyan lett belőle ilyen nagy úr, hogy nyárban elmaradhat a munkától s úgy tölti az időt másutt? Mert most maga uram úgy–e? Nem parancsol vele senki.
– Majd elmesélem azt egyszer – mondá rá Mihály.
De nem mesélte el neki aztán, hogy mi módon lett ő belőle olyan nagy úr, hogy itt most fát fűrészelhet hétszámra?
Mesélt Noéminak tapasztalatokban gazdag utazásairól szerteszét a világban; de odáig nem ment a mesemondásban soha, hogy saját magáról beszélt volna neki valamit.
Tímár a hosszú idő alatt, amit a névtelen szigeten töltött, lassankint rájött, hogy az még sincsen annyira elrejtve az emberek elől, hogy senki se tudna róla.
Mégis folytatta faragó munkáját, nem tartva attól, hogy egyszer meg tudja valaki odakünn, hogy Levetinczy Tímár Mihály, a földesúr, a milliomos: ácsmunkában fárad valami ismeretlen szigeten, s mikor nagy munkájában pihenést tart, akkor meg tollkését veszi elő, hogy fűzvesszőből ernyőt faragjon egy kis árva gyermek számára, akinek se apja, se anyja.
S micsoda örömei vannak itten! Hogy lesi el a legelső szót, amit a gyermek megtanul kimondani. Mint illesztgeti hozzá a parányi ember kicsi kis ügyetlen ajkát, hogy ezt a szót eltalálja: „Apa!”
Persze, hogy ezt a szót tanulja meg leghamarabb.
Azt gondolja, hogy ennek úgy kell lenni.  Hogy ez az ember, aki őrá úgy mosolyog, nem is lehet más.
Mit tudhat ő arról, hogy ő szegény kofának a fia, szegény árva, kinek apja, anyja meghalt?
Azután kezdődnek a gyermekszenvedések. Mikor a foga jön, mennyi aggodalom, mennyi álmatlan éjszak van miatta. Noémi otthon marad vele a szobában, s Mihály minden órában odavágja a tuskóba a fejszét, s fut haza megnézni, nem lett–e nagyobb baja a kis Dódinak? Azután kiveszi Noémi kezéből s eljárkál vele órahosszat és danol neki altató dajkadalt:
„Az én babám kis kunyhója
Többet ér, mint Buda vára...”
S ha elaltatta, ha meggyógyította, micsoda nagy öröm ez aztán!
Egyszer aztán Mihály annyira előrehaladt munkájában, hogy a diófagerendákat mind kifaragta már. Eddig csak értette a dolgokat, de tovább már nem.
Hát megtanulta, de mégis megcsinálta. Az volt aztán az öröm, mikor készen volt a ház, mikor belevezethette a sziget lakóit.
– Nézzétek, ez mind az én két kezem munkája.
Dódi már akkor két éves volt, mikor ez a háza elkészült. Dódi háza!
Azontúl más dolog várt Mihályra. Dódit olvasni tanítani.
Dódi eleven fiú volt. Egészséges, eszes, jókedvű gyermek. Tímár azt mondta, hogy maga fogja őt mindenre megtanítani. Olvasni, írni, aztán úszni, tornázni; majd kertészkedni, gyalut, vésőt kezelni. A faragó embernek akárhol a világon mindenhol van kenyere. Dódi mindent meg fog tanulni.
Tímár azt hitte már, hogy ez mindig így fog menni, hogy ez egészen így van rendjén.
Egyszer aztán a sors azt mondta neki: megállj!
Nem is a sors volt az, aki ezt mondta, hanem Teréza.
Nyolc éve múlt már annak, hogy Tímár legelőször a kis szigetre vetődött. Noémi és Tímea akkor még gyermekek voltak: most felserdült már mindkettő, Teréza mama pedig megöregedett.

Forrás: Az Én Ujságom III. évfolyam 6. szám (1892. február 7.)

 

IRODALOM

 
Pósa Lajos: A magyar nyelv

Nincsen szebb nyelv a magyar nyelvnél,
Lágyan csendül hangja,
Mint a messze rónaságon
A puszták harangja.
Álmodó madárnak
Édes sóhajtása,
Rengő rózsaleveleknek
Szelíd suttogása.
Bűvös–bájos a magyar szó,
Szépen szóló muzsikaszó.

Nincsen szebb nyelv a magyar nyelvnél,
Büszkék legyünk rája!
Fölharsan, mint a viharnak
Zúgó harsonája.
Zeng a bércek ormán
Felhőkkel beszélve,
Fönséges nagy siralmában
Fölkiált az égre,
Könnyet szór a csillagokra,
Keservinket panaszolja.

Nincsen szebb nyelv a magyar nyelvnél,
Cseng szabadon, bátran,
Mint a hősnek kardja csattog
Villámló csatákban,
Ezredévnek őre,
Szabadság védője,
Benne van a magyar nemzet
Múltja és jövője.
Csengj, te szép kard, láng–lövelve,
Ősapáink drága nyelve!

nincs szebbPáko Mária megzenésítésében és előadásában az alábbi videón meg is hallgathatjátok:
(Kattintsatok jobbra a képen!)

 

 

VALÓSMESE

 

A cukor

Süteménnyel, édességgel, cukorkával megrakva tértek haza Bence bácsi boldog unokái.
– Hol vettétek azt a sok gyomorrontót? – zsörtölődött tréfásan Bence bácsi.
– Nem gyomorrontó ennek a neve, hanem cukor – tiltakoztak az unokák.
– Jó, jó, de csak addig, amíg nem esztek sokat belőle. A cukor hamar elrontja az étvágyat. Őseink nem sokra becsülték az édességet.
– Hunyadi János sem evett cukrot?
– Valószínű. De már a fia, Mátyás király asztalán ott díszlett a torta, midőn 1476–ban Beatrixszal tartotta esküvőjét. Azt írja az egykori krónikás: „Az asztalt aranyozott cukorból díszített fa, melyen angyalok és mókusok voltak, díszítették, fákkal, cserjékkel és éneklő madarakkal ékesített, tisztán cukorból készült kerettel.” Olyan ritka és olyan drága dolog volt az abban az időben, hogy igazán csak királyi asztalon foglalhatott helyet.
– Hát a magyar gyerekek akkor még nem kaptak cukrot?
– Nem bizony, legföljebb a velencei előkelőek gyermekei, mert Európában Velence az első az első, amely keleten: Szíriában szerez cukornád–telepeket. Innen és Indiából kél világ körüli útjára a ti édességetek.
A világhódító Nagy Sándornak két vezére 327–ben Krisztus születése után hozta hírét az indiai cukornádnak, „melyből méhek gyűjtése nélkül is csurog a méz”.
A cukornádból kicsurgatott méz ott megkeményedett, megkristályosodott a napon, ez a kemény tömeg lett lett a szakkara indiai nyelven – kavics a mi nyelvünkön. Ez a cukor őse, gyerekek.
Európában akkor lett először ismeretes, mikor a keresztes hadjáratok kora kezdődött, tehát a tizenkettedik század elején. Arabok, perzsák akkor már pompás édességeket, csemegéket készítettek a cukorból. És a keletre zarándokolt európai megízlelte és megszerette azokat. Olaszország volt az első, amely a keleten a keleten összevásárolt cukorral kereskedést űzött a nyugati országokban. Olasz kereskedők hozták el hozzánk is a tizennegyedik században.
Mátyás király cukorfája is olasz kéz alkotása lehetett. Az ő fényes udvarában külön emberek foglalkoztak az édességek készítésével, főképpen olaszok, akiket éppen ebből a célból hozatott hazánkba. A főurak, akik mindenben utánozták a királyokat, lassan eltévesztették a cukor élevezését az egész országban, úgy hogy a nádméz és cukorgandli nemsokára ismerős fogalmak már az előkelő magyar háztartásban.
Csupán csak egy nagy hibája volt még a cukornak, nagyon drága volt. Egy font cukorgandli akkor a mai pénz szerint: négyszáz koronába került. Tehát csak a főurak csemegéje. A szegény ember foga koppant tőle.
Természetes, hogy az emberek azon mesterkedtek folyton, hogy lehetne olcsóbbá  tenni a cukrot. A Sponyolországban akkortájt élő arabok példájára megkísérelték a cukornád termesztését Francia– és Németországban. Később hazánkban is létesítettek cukornád telepet, a Tisza mentén: Szolnokon, Megyeren. De ebből is drága cukor származott.
Akkor terjedt el általánosan és akkor lett olcsó a ti édességetek, mikor felfedezték a cukorrépa nagy cukortartalmát. Ma a cukorrépa a cukor fejős tehénkéje. Sok derék ember munkálkodott azon, míg a répából olyan pompás cukrot sikerült előállítani, amilyet ma fogyaszt az emberiség. Ezek közt egy magyar ember is volt: Gettinger János eperjesi gyógyszerész, aki 1801–ben József nádornak is bemutatta a maga gyártotta cukrát. Kért segítséget, mert nem volt rá elegendő pénze. A nádor utasította is erre Eperjes városát, de az nem áldozott egy fillért sem.
Ma azonban hazánkban körülbelül egy millió métermázsa cukrot gyártanak.

Havas István
Forrás: Az Én Ujságom XXIII. évfolyam 7. szám 111 oldal (1912. február 4.)

A Pallas nagy lexikonban megtaláljuk a történet folytatását, miszerint:
A legelső cukorgyárat Magyarországon Lacsny Miklós Nagy–Födémesen és Bátorkeszin állította fel; 1832. Odascalchy Ágost herceg, 1833. pedig Forgách Károly gróf állított fel egy–egy cukorgyárat. 1850. 12., 1860. pedig már 30 cukorgyár működött az országban. Csakhamar azután visszaesés következett. 1873/74. már csak 20, 1874/75. 17, 1887/88. pedig már csak 11 cukorgyár dolgozott az országban, holott ugyanekkor az egész monarkiában már 200 cukorgyár volt működésben. Segített ezeken az állapotokon a legujabb cukoradótörvény (1888. XXIII. t.–c.), amely az előállított cukrot kiviteli prémiumban részesíti (mely azonban többet nem tehet ki, mint legfölebb 5 millió forintot évente). Jelenleg (1892/93. campagne) 17 cukorgyár van működésben Magyarországon. A mult 1891/92. campagneban feldolgoztatott 8000000 mmázsa répa és gyártatott 845000 mmázsacukor (88 %–os nyers cukorra számítva), a kivitel volt 330000 q.
Ausztria–Magyarországon működésben volt: 1835. 17 cukorgyár, 1848. 63 cukorgyár, 1866/67. 139 cukorgyár, 1888/89. 220 cukorgyár, 1889/90. 215 cukorgyár, 1891/92. 217 cukorgyár, mely feldolgozott összesen 60,7 millió q. répát, cukoradójövedelem volt 23000000 frt.

***

Az 1990–es években Magyarországon 120–130 ezer hektáron termeltek cukorrépát és hazánkban 12 cukorgyár volt. Az európai unióhoz való csatlakozási időszakra már csak 5 magyarországi cukorgyár volt és 65 ezer hektáron termesztettek cukorrépát. Az cukorgyártás a közeljövőben talán újra fellendülhet.

 

PÓSA BÁCSI TARSOLYÁBÓL

 

A szerkesztő bácsi postája

♦ Igaz, fiacskám, igaz. Ott kergettem én a lepkét a kies Balog völgyében, a radnóti kis harangláb kis harangját sokszor húztam, mint iskolás fiú. Azóta már sok földet bejártam, láttam égbenyúló aranygombos tornyokat; de annál a kis harangnál egy harang se szólott szebben. A szívem százszor is, ezerszer is megcsendül a radnóti harangláb kis harangja. (Csaszkóczy Vilmosnak, ENU 1892. február 28-i száma)

♦ A szorgalom az egyetlen virág, amely biztosan megtermi gyümölcsét. Se tél, se nyár meg nem árt neki, semmi kárt nem tehet benne. Meglássátok, mennyi hasznát veszitek annak, ha télen, nyáron egyformán szorgoskodtok. (Gergely Magduskának és Mártuskának, ENU 1912. február 4-i száma)

♦ Az iparművészeti múzeum az Üllői-úton van. Állandó kiállításai gyönyörűek. Meggyőződhetik mindenki róla, mert díjtalan az oda való belépés bárkinek. Nagy öröm az, hogy a magyar iparművészek olyan dolgokat csinálnak, amelyek már azért is nagyon értékesek, mert anyaga, díszítése, munkája magyar. Megérhetjük így nemsokára azt a szép időt, hogy lakásunk minden szükséges és díszítő bútora, csecsebecséje előbb-utóbb a magyar művészi ipar terméke lehet. (Nagy Katinkának, ENU 1912. február 25-i száma)

 

IMÁDSÁG


Pósa Lajos: Fohász

posalajos

    Édes jó Istenem,
Mindnyájunknak Atyja!
Te vagy az én lelkem
Minden gondolatja.

    Mikor a fejemet
Álomra lehajtom,
Nyugvó párnámon is
Nevedet sóhajtom.

    Mikor az ég boltján
Kél a piros hajnal,
Feléd rebeg ajkam
Hál'adó sóhajjal.

    Téged hívlak, Atyám,
Mindig segítségül:
Nálad nélkül minden
Csak homokra épül.

    Gyönge a mi munkánk,
Nyomtalanul elvész...
Ha te meg nem áldod:
Elsöpri a szélvész.

    Mindenütt erődnek
Őrködő hatalma...
A napot, a holdat
A te kezed tartja.

    Gondviselője vagy
Az egész világnak...
Mennyei jó Atyám,
A porban imádlak!

Forrás: Az Én Ujságom III. évfolyam 8. szám (1892. február 21.)

 

TERMÉSZET

 

A madaraktól is lehet tanulni


Mi csak megvagyunk télen át a jó meleg szobában, de, hajh! annál keservesebb a szegény kis madarak sorsa odakünn!
Hideg van, nagyon hideg. A messze határ végig hóval van borítva. Fagyos szél süvöltöz át az erdőn; felhők fedik el a jótékony napot; a fákról régen leveszett a lombtakaró; nem röpködnek a levegőben zümmögő rovarok.
szajkoIstenem, Istenem, hogyan is élnek meg most odakünn azok a szegény kis madarak! Szeretnék közéjük kiáltani:
– De bolondok is vagytok, te veréb, te varjú, te úti pacsirta, hogy nem mentek melegebb hazába, mint ahogy a fürj, a fecske, meg a fülemüle teszik! Ott, messze délen örökös a nyár, napfényben fürödhetnétek, gond nélkül élhetnétek. Itt a hideg összefagyasztja szárnyaitokat s alig-alig találtok egy kis eledelt. Ízetlen bogyók, fakéreg hulladéka, ez az összes élelmetek s ezt is csak soványan adja a mostoha természet.
A didergő madarak feleletül visszacsipegnek valamit, mintha ezt mondanák:
– Jó ember, köszönjük, hogy úgy aggódol értünk. Igazad is van, mikor azokat a szép délvidékieket magasztalod. Tudjuk azt a fürj, a fecske meg a fülemüle elbeszéléséből, hogy ott nagyon szép a világ s az élet is gond nélkül való. De minket nem csábít a sugaras ég, nem csábítanak az örökzöld lombok, a pazar lakomák. Mi nem zúgolódunk sorsunk ellen és nem fordulunk el ettől a földtől azért, mert most hóval van borítva s kegyetlen szélviharok süvöltenek fölötte. Láttuk nyári pompájában, bőkezű volt akkor hozzánk, gyönyörködtünk lombjaiban, virágaiban, s nem akarunk, nem tudunk hozzá hálátlanok lenni. Ha megfosztotta a tél kincseitől, osztozunk szegénységében és részt veszünk veszünk szomorúságában. Vele maradunk, nem hagyjuk el! A tél nem tart örökké, a mi szenvedésünk is majd csak véget ér. Milyen édes, milyen boldog érzés lesz az, mikor fakadó fáit, zsendülő virágait újra üdvözölhetjük! Bizonyára jobbak vagyunk némely embernél, kinek a haza földje csak akkor kedves, mikor hasznot várhat tőle, s ha nincs mit várni tőle: elpártol hűtlenül. Jobban esik nekünk itt, a honi földön szenvedni, mint idegen ég napfényében sütkérezni...
Ezt mondták azok a didergő madarak, s a szívem fölmelegedett tőle, mert igazuk volt.

Endrődi Sándor
Forrás: Az Én Ujságom III. évfolyam 7. szám (1892. február 14.)

 

Szerkesztette: Homoly Erzsó

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf