Bartalis János: Téli szerelmes vers

Hó van. És én szeretlek.
Szomorú almafák között járok.
A cseresznyefák, mintha rólad
gondolkoznának.
Szép ragyogó homlokod simogatom: Édes!
Szárnyat növesztesz álmaimnak.
Már túljárom a végtelent.
Egy bús költő akarása kiált.

– – – varjak szálltak a fákra.
Fekete madárraj lepte el a kertet.
A hó alól szedegetnek.
Milyen éhesek, milyen szomorúak
és milyen szomorú a világ.

Neked adom a fellegek színét.
Ha vérvörös télalkonyba suhan a nap,
én-lelkem bíbor csókjait küldi: Kedves.
Hajad lengesd az Éjszakába.
Két szemed sugarát küldjed utánam,
a vad hajszában megáll a bolyongó költő.

Vándor. Az álom röpül, mint aranylovas.
Hiába nézek, gondolok, búsulok, teszek.
Hiába vetek, aratok –
Az élet megáll. Az álom röpül, mint aranylovas.
Vágy-paripám halkan lehorkan bíbor fellegek özönében.
Elmúlok! az örök szomorú földön,
amely bölcsőm és sírom, koporsóm.

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo