A rab
Magyar népballada
,Majd hajnal is lesz már,
Majd is megvirrad már,
Fordulj felém, kedves rózsám,
S ej haj, majd magad maradsz már.’
«Bárcsak piros hajnal
Soha ne hasadna,
A mi édes szerelmünknek
S ej haj, vége ne szakadna!»
Látod, rózsám, látod,
Azt a száraz nyárfát,
Majd ha az kizöldül, akkor
S ej haj, akkor jövök hozzád.’
«Hiszen a teremtőm,
Kizöldül az én fám,
A te csalfa szíved vissza –
S ej haj, visszafordul hozzám.» . . .
Kaszaperi pusztán
Jön két zsandár nyilván,
Csörög a lova zablája,
S ej, haj, célba a puskája.
Vásárhelyi pusztán
Jön két lovas zsandár. . . .
,A sámsoni kis csárdában
S ej haj, ott fogtak meg minket!
Vásárhelyi pusztán
Voltam csikós bojtár,
Számadómtól, betyároktól
S ej hej, tanultam a lopást. –
Repülj madár, repülj
Szentesen keresztül,
Szólj be az én galambomhoz,
S ej haj, maga van egyedül.
Ha kérdik: hogy’ vagyok,
Mondd meg, hogy rab vagyok,
Orosházi cselédházban
S ej haj, térdig vasba’ vagyok.
Meghalok, meghalok,
Még beteg se vagyok,
Orosházi kis nyomáson
S ej haj, nyugodni akarok! . . .
Édes anyám volt kend,
Mért nem tanított kend,
Gyenge fának ága voltam,
S ej haj, mindenre hajlottam!’
Endrődi Sándor: Magyar népballadák