Bartalis János: Szürke tél…

Szürke tél, búcsúzni
készülő vendég,
kopott subával indulsz,
a karneválnak vége.

szurketelÓ, még emlékszem zsarnok hatalmad

Reszkettek a fák,
csillag nem volt,
az erdőben bagoly huhogott.

Mindig fejszével jártam.
Ködhálód rám kidobtad.
A délutánban
szélrémekkel csatáztam.

Öleltél halálos szorítással.
Hódarazsaid arcomhoz csapódtak,
sziszegtek mérges sziszegéssel:

Millió raj, jöttek vad zenével
nagy égi Kasból,
hulltak fáradtan
a föld meleg kaptáraiba bújni.
Erdő és mező meghitt odúiba.

Megteltek új jövevényekkel
a föld részei. A fák állig gázoltak,
megfagytak lelkem szárnyai.
Szánam útközben elakadt,
a fa felét leraktam,
az este ott ért, a sötétség
villódzott mögöttem halálkéken
s én álltam egyedül szélütötten.

Az aklok fölfogták
a farkasvonítást, a juhos aklok.
S előmbe jöttek és szánam
kiemelték a szelíd bácsok.

– – – most mész, öreg,
harapós vén csont.
Pá magának, nagy bálozó,
az éjszakának vége.

A napot az égre enyhén felhozád,
– egy szempillantás –
Már elindult, már jön,
már itt is van ifjú arád.

 

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo