Tornai József: Illyés

Nagy, fehér kenyeret adott végül
s egy kerékpárt,
két óriási kerékkel.
Erre csak te tudsz felülni, mondtam.
Levette kabátját
és ide-oda karikázott a betonon,
válla a sürgönydrótok fölött,
világító haja a fák magasságában.
Túl voltunk a hosszú,
folyóparti úton,
napok óta jöttünk kövön,
szántás-szegélyeken;
a dombok vágásaiban
emberek várak ránk,
énekeltek és madárijesztőket gyújtottak meg;
lábunkon nem volt cipő,
gyalogoltunk, mint a béresek,
hadifoglyok.
Mellemig éreztem a föld göröngyeit, szagát,
de nem mertem szólni;
néztem a kenyeret,
mózesi ujjait.
Egy asszony is leguggolt mellénk
az útfordulónál,
mikor az ő szeme megvillant,
majd talpraugrott:
látjátok a tüzet? kiáltotta.
Rohanni kezdett a zöld barázdákon,
egyre messzebb,
a mozdulatlan fasorokat átszakítva.