Sántha György: Decemberi dal
A molnárszemű csillagok havát
szomjazza úgy nyáreste a homok,
mint én, lenszőke arcod harmatát
és mézfürtökkel kócos homlokod.
Krizantémfőd lelkemben fölszökik,
és szétporzik mint kősziklán a hab.
Kacagsz… és hangod szirmokká törik.
Öreg December őszi láza vagy.
Öreg December, ősz varázsoló,
Ő néz szobámba, hogy nem alszom-e,
és szőke dallal ő dajkál bohón
és mindegy néki, hogy meghallod-e.
Látlak, most fürge zergemód osonsz,
viszed tűnt éveim erdőszagát…
Ki tűzi majd ki szűzi ormodon
a szerelemnek piros zászlaját?
Mint fehér macska ül a háztetőn
és párzó dalba fog a Holdvilág.
Szikrás virágpor száll a vak mezőn.
Szólsz… és szememből enyhe hó szitál.