Viz Zoltán: A szent éjjelen
I.
A szent, rejtelmes éjszakában
Juda törzsén virág fakadt.
Oly édes hinni e csodában
S idézni drága múltakat.
Az Ég leszállt a földre hozzánk,
Végessé lett a Végtelen.
Az Igazság a Szeretettel
Kiegyezett ez éjjelen.
A kárhozat hatalma megtört,
Igazságból lett Irgalom.
S kiket a bűn rabláncra fűzött,
Istent dicsérnek szabadon.
Imádunk téged, égi Kisded!
Kicsiny alakban nagy, dicső,
Felénk is tárod kis kacsóid
S szívedre zárod azt, ki jő.
Nehéz időkben, gondot űzve,
Nálad találunk enyhelyet.
Egy szebb élet reményét bírja,
Ki Téged vágy, Téged szeret…
II.
Az ókor szent homálya tűnik,
Jákob csillagja felragyog
S kit hő szívvel epedve vártak,
Láthatják már a boldogok.
Az ember nincs már elhagyatva,
Megadva cél és eszközök,
Mert Betlehem szűk jászolában
Az Ige testté öltözött.
A kis Jézust imádja minden,
Az Ég és Föld hódol neki,
Amint a Szűz, pólyákba téve,
Őt lágy szalmára fekteti…
Mi is készítsünk Néki házat,
Oly üdvös lesz az áldozat.
A Szentélyben ott van közöttünk
És onnan oszt áldásokat.
Imádunk hőn, kicsinyke Gyermek!
Szándékunkat sikerre vidd
S ha majd felénk hívón kitárod,
Magunkhoz zárjuk karjaid!