Radnóti Miklós: Köszöntő

           Egy Sík Sándor ünnepély prológusa

Ötven év?
kit ünnepeltek, annak nincs kora.
A költő hangja száll,
visszhangja támad s hallható
a néma s mégis harsogó időben.

Mit jelenthet húsz, vagy ötven év?
múlt és jövendő századok sora?
A költő oly idős, amennyi a világ,
foglyul nem eshet, s röptének néha tág
a horzsoló közel s a föld felett
a csillagrendszerek hona
moccanni néki szűk lehet.

Egy költőt ünnepeltek itt,
ki Krisztust kiált, mikor
az erőst is megtörte már a próba,
s bárány helyett a farkast hirdeti
s kemény öklére büszke Európa.

Egy költőt ünnepeltek itt,
ki mindenkit megért és sohasem ítél,
s „csak tiszta test, akár az encián,
és lélek, mint a fenyvesormi szél”.

Virág és szél a hegyetetőn…
ösvény vezet felé, erős kapaszkodó,
de hangot hallotok, vigasztalót,
s elétek villan fönn a régen áhított világ,
s egy napsütötte tó.

Ötven év?
nem azt köszöntöm és a költő ünnepén,
költőnek nincs kora.
Ma gyermek még és új játékra kész,
egy pillantás, és újra régi mester,
akit a gyermek századot tanítja,
tapasztalt bölcshöz illő türelemmel.

Társát köszönti most a gyermek,
lélek a lelket, aki eretnek
hadak között hűségre példakép;
fiú köszönti apját, egy hitvány
korban lelkéhez hű tanítvány!

                       1939. január 20. körül