Szabó Lőrinc: Az örök Magyarországhoz

           A Nemzeti Színház százéves jubileumára

Vártalak, ünnep! Megálltál, üzentél
s tüzes vasként égettek szavaid:
– Mindenről szóltál, költő, végre már a
hazádról is mondhatnál valamit! –
Üzentél s nem tudod, hogy megkínoztál,
hogy pörlekedtem magammal s veled.
Most itt vagy és: – Beszélj, fiam! – a választ
sürgetve néz rám óriás szemed.

Beszéljek? Mit? Mit mondjak léha pompa
helyett ünnepit s mégis igazat?
Azt, ami vagyok! Még érzem a sok kínt,
Amivel egykor megtagadtalak,
de az utat is, mely – barátaimmal –
visszavitt hozzád, hogy a ma mögött
minden viszályban, minden kicsiségben
meglássuk azt, ami nagy és örök.

Kérdeztél és szóra bírtad a némát,
kérdeztél, hazám, s én jó hírt hozok,
azt, hogy féltünk és védünk, Magyarország,
azt, hogy szeretnek a fiatalok,
hogy mindegyikünk egy-egy porcikád lett
és ha fájunk, magunknak és neked,
most már bent fájunk, bent és irthatatlan,
mint élő testben az élő ideg.

Tieid vagyunk és te a miénk vagy,
s most, az idő s a szellem ünnepén
értheti meg talán legjobban egymást
a régi hitvallás s az új remény:
a száz évnek, melyre ma visszanézünk
s amely oly nagy volt s mégis oly rövid,
az ember volt a teste és az őre,
a nép, mely itt köröttünk küszködik.

Óh, másik hazánk, Földöntúli Ország,
emlékező és illanó Idő,
a múlandó lét benned tartalmot kap
és szellemmé és öröklétbe nő;
de neked is föld kell! s földed: az ember!
a sok ember! a nép! a hús! a vér!
a szent állat, mely az alacsony földet
túrja s a magas istenekig ér!

A szent, nyomorult, elesett magyar nép,
a magyar időt csak az őrzi meg!

Őket kell látnunk, a távollevőket,
a szépből s jóból kintrekedteket,
a milliókat – bár sohase jutnak
e csarnokokba: nélkülük ez a
mai ünnep s az örök Magyarország
csak egy ábránd hűlő káprázata!

Urak és hősök, a ti véretek
kevés megtartani a nemzetet,
de a költő nem gyászt s nem új világot,
nem villámokat kér ma tőletek,
szívet kérek millióink szívének,
kérem lelketek néma esküjét:
tudjátok, mire! – A perc rám emelte
s én rátok fordítom a sors szemét:

Nézz reánk, népem óriás szem,
ne hagyj nyugodni lelkiismeret,
vizsgáld, mit teszünk, vezess, adj erőt, hogy
képviseljük az egész nemzetet! –
S most zendülj, ünnep, játék, eszme és szó
ünnepe, lobogj határokon át,
nőjj össze munkás hétköznapjainkkal:
köszöntünk, Színház, szép tündérvilág!

Nemzet Színháza, lelke, hallgatózz, föl,
a magasba, s le, a gyökerekig,
s mondd ki hangosan, vetítsd és dobogd szét,
amit e nép akar és álmodik;
az időben élsz: éj, amíg a nemezt,
s mutasd, mik voltunk, vagyunk s mik leszünk,
az örök népet, melynek áramában
mi csak mint egy-egy hullám lüktetünk.

                                                                        1937

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf