Herczeg Ferenc: Megszolgált
Személyesen ismertem a történet egyik szereplőjét. Nyugodt, jól egyensúlyozott férfi volt. A szeme a magába tekintő emberé; egyike azoknak a szemeknek, amelyek túl sokat láttak a háború borzalmaiból. Akkor már tábornok volt, de inkább tudós, mint katona benyomását tette. Ez a típus különben eléggé ismert, hiszen a nagy Moltke is ilyen volt. Én első pillanattól fogva igen rokonszenvesnek találtam.
Alig hogy megismerkedtünk, elmondta egy különös háborús emlékét. Jellemzőnek találtam, hogy emlékei közül éppen ez az egy kívánkozott ki belőle, pedig szörnyű dolgokat tapasztalhatott, hiszen jó ideig benne élt az olasz front legtüzesebb poklában. Száraz tényeket mondott el, színezés, részletek és magyarázat nélkül. Az előadás szinte szemérmetes benyomást tett. És talán föl is tette rólam, hogy meg tudom érteni a történetéből azt is, amit szavakkal nemigen lehet kifejezni.
*
Akkor történt, mikor az elbeszélő az olasz harctéren átvette az egyik magyar gyalogezred parancsnokságát. Az adjutáns, osztrák katonatiszt, akit az elődjétől örökölt, részletes jelentést tett az ezred állapotáról.
Az adjutáns nagyszerű kincstári bürokrata volt, de a jelentésében senkinek sem telhetett öröme. A századokat szörnyen megritkították és elnyűtték az utolsó hetek harcai. A háború akkor már a katasztrofális vége felé hajolt, a fedezékekben fásult emberroncsok feküdtek, a titáni harcok hősei rongyokban jártak és éheztek.
Az adjutáns végül még egy aktát tett az asztalra.
- Halálos ítélet, kérem alássan. Máté József közlegény.
- Szökevény?
- Harmadszor szökött meg a frontról.
- Máté József. Vajon hová való?
A német az írást forgatta.
- Illetőségi helye Gyergyó-Tekerőpatak.
- Székely? Előbb látni akarom azt a legényt.
Az adjutáns némi meglepetéssel nézett ezredesére. Persze nem tudta, hogy az is székely.
- Legfőbb ideje, hogy elrettentő példa statuáltassék, kérem alássan, újabban ijesztően fölszaporodtak a szökevények.
*
A frontszakaszon pillanatnyi nyugalom volt, éppen csak valami tessék-lássék ágyúzás folyt. Az olaszok is nagyon véreztek az utolsó harcokban. Az ezredes ráért, hogy körülnézzen új birodalmában. Szomorú birodalom volt.
A kötözőhely mögött szuronyos baka unatkozik, kis kőház előtt.
- Fogház? – kérdezi az ezredes.
- Igenis, kérem alássan.
- Máté József itt van?
- Itt, igen, itt kell lennie.
Mikor megnyílt a sötét kamra ajtaja, odabenn valaki felugrott a lócáról és összeütötte a két sarkát. Borostásképű vén baka volt, lehetett negyven-negyvenöt esztendős is. Az arca éppen olyan fakó, mint a ruhája; a napfény, a bóra és az esővíz egyformán cserzette.
- Te vagy az a híre Máté Jóska?
- Igenis én, jelentem alássan.
- Háromszor szöktél meg a csapattól?
- Igenis, háromszor, jelentem alássan.
- Félsz a golyótól? Szóval: gyáva vagy. Pedig a golyót nem kerülöd el. Tudod-e, hogy még ma főbe fognak lőni?
- Igenis, tudom.
- Nem segíthetek rajtad, Máté Jóska. Mert ami az egyiknek szabad, az a másiknak sem tilos és ha szétszalad a regement, akkor ellenség prédája lesz az ország. Belátod ezt, Máté Jóska?
- Belátom, jelentem alássan.
- Man muss ein Exempel statuiren! – szólt közbe az adjutáns.
Az ezredes kiment a kamrából, de a küszöbön megállott.
- Feleséged van-e?
- Igenis van.
- Gyereked?
- Négy, jelentem alássan. Három fiú, egy lyány.
- Az asszony után szöktél?
- Nem én.
- Hát miért?
- A földért, jelentem alássan.
- A földért? Hát ezt magyarázd meg nekem, Máté Jóska!
Máté megmagyarázta, megérteni azonban nemigen lehetett. Egy zavaros történetet mondott két hold szántóról és harmadfél hold legelőről, amely az övé is volna, de azért mégsem egészen az övé és végleg veszendőbe megyen, ha Máté Jóska nem jelentkezik bizonyos időn belül a gyergyószentmiklósi közjegyzőnél.
- És ha most futni hagynálak, akkor mit tennél? – kérdezte az ezredes.
Máté jó ideig hallgatott, majd fölkapta a fejét és azt mondta:
- Bizony csak elmennék én haza!
Hát nem lehet rajta segíteni! Ennek a Máténak háborúnál, katonai becsületnél, életnél, halálnál fontosabb a földje.
- Most négy óra van. Hatkor főbe fognak lőni. Megértetted?
- Meg, instálom.
Két cigaretta volt a sapkája ellenzőjébe tűzve. Mikor újból rázárták az ajtót, mindjárt rágyújtott az egyikre. A másikat majd akkor fogja elfüstölni, ah érte jön a patrul, mert ő rendes ember és nem hagyja kárba veszni azt, ami az övé.
Tíz perccel hat óra előtt az ezredes felkelt az asztal mellől, ahol a mappát nézegette és azt mondta az adjutánsnak:
- Máté Jóskával várni kell holnapig.
Az adjutáns ezt sehogysem helyeselte, – igazán példát kellene egyszer adni – de azért nem szólt, hanem kiment intézkedni.
Az éjjel nem sokat aludt az ezredes, de ebben része lehetett egy pár harctéri poloskának is. Reggelre kelve maga elé hozatta Mátét.
- Te, Jóska, ha kétheti szabadságot adnék neked, a végére tudnál járni a dolognak?
- A végére én!
- És utána visszajönnél az ezredhez?
Máté arca semmit sem változott, de a lélegzete gyorsabban járt.
- Vissza én!
- Becsületszóra?
- Jelentem alássan: becsületszóra! És ha szabadságot tetszenék adni, én azt megszolgálnám az államnak.
Máté József még az este vonatra ült, szabadságlevelével a zsebében.
Az adjutáns elővette az előjegyzési naptárát.
- Huszonharmadikán jár le a szabadsága. De aligha lesz olyan bolond, hogy visszajöjjön.
- Sokféle bolondság terem ám a székely fejekben – mondta az ezredes.
*
Huszonkettedikén jelentették, hogy Máté József bevonult a századához. Úgy látszik Gyergyóban elvégezte minden dolgát.
- Mit parancsol vele az ezredes úr? – kérdezte az adjutáns.
Már akkor kezdődött az olasz pergőtűz.
- Holnap támadni fog a digó. Máté menjen a cugjához a lövészárokba. Két megbízható legény közé kell beosztani, amint ilyen esetben szokás.
Másnap csakugyan támadt az olasz. Ezúttal is óriási túlerővel rohanta meg a szétlőtt állásokat. Estefelé sikerült megint visszaszorítani, borzalmas veszteségek árán.
És Máté Jóska?
Közvetlen az első olasz roham előtt egy aknatalálat szétvetette az árokszakaszát. Mind ott pusztultak a legények, a két megbízható ember is, aki Mátéra vigyázott, csak maga Máté maradt meg csoda módon. Jó ideig egyedül védte az állást, egy megveszett oroszlán dühével. Utólag megállapították, hogy négy Mannlicher-puskát lőtt tönkre, ahhoz pedig ezerkétszáz lövést kellett leadnia.
Mikor a támadók kimerülten visszavonultak, Máté kiugrott sziklagödréből és egyedül ellentámadásba ment át. Ezért a heroikus bolondságáért az életével fizetett.
A tábornok ily szavakkal fejezte be ezt a történetet, amely talán nem is történet:
- Akkor kapta a halálos lövést.
Szóval: megszolgálta a szabadságát az államnak.
