Eperjes

– Népmonda nyomán –

Történt egyszer, hogy Vak Béla király Felső-Magyarországra látogatott. Az udvariak még sohasem jártak arra, hát eltévedtek a sűrű rengetegben. Szaladgáltak erre is, arra is, kiáltoztak mindenfelé, de hiába, csak nem találta sem utat, sem ösvényt.
Ezalatt a király erősen megszomjazott. Szólt a szolgáknak, hogy keressenek forrást az erdőben. Futott a szolganép mindenfelé, de hiába; ugyan hol találtak volna vizet abban a rengeteg erdőségben?
A király pedig letelepedett egy tisztáson, és mind várta, hogy hozzák a vizet. Ahogy ott várakozott, egyszerre finom, eperillatot érzett. Tapogatni kezdett, s hát körös-körül ízletes földiepret talált. A friss gyümölcs annyira megenyhítette a szomjúságát, hogy már a vizet sem kívánta.
Az udvariak nemsokára megtalálták a kivezető utat, és a király kíséretével együtt egy falucskába érkezett. Ott mindjárt parancsot adott: azon a helyen, ahol epret talált, az erdőt irtsák ki, s arra a helyre építsenek egy nagy várost.
Teljesítették a király parancsát, a nagy várost felépítették, és Vak Béla látogatásának emlékére Eperjesnek nevezték el.