Herczeg Ferenc: Bögöly három felesége

A régi jó időkben, mikor a cigányok még széptornácú, cserepes házakban laktak, élt egy kondorhajú, füstösképű, fehérfogú cigánylegény, akinek Bögöly volt a neve. Ez a Bögöly cigányelment egyszer ürgét fogni. Tudjátok, gyerekek, hogyan fog ürgét a cigány? Kimegy a rétre, magával visz egy vödör vizet és ha ürgelyukat lát, teli önti vízzel. Amint színültig van a lyuk, kimászik belőle az elázott ürge és a cigány könnyű szerrel elcsípi. Így tett Bögöly is. A lyuk megtelt vízzel, az ürge haragos csicsergéssel kipattant a föld alól, a cigány pedig nagyhirtelen ráborította a süvegét, hogy elfogja.
-    Megvagy, ürge koma! – kiáltotta.
-    Eressz, cigány, nem vagyok én ürge! – visított egy vékony hang a süveg alól.
Bögöly vigyázva pislantott a kalapja alá és ekkor ámulva látta, hogy amit fogott, az valóban nem ürge, hanem arasznyi kis földi ember. Az emberke barna bundát viselt, azért is hasonlított némileg az ürgére.
-    Mit adsz, ha eleresztelek?
-    Feleségül adom neked a Szikra leányomat és megtöltöm a vödrödet arannyal – válaszolt a földi emberke.
-    Áll az alku! – kiáltotta Bögöly. – Lássuk az aranyat meg a kisasszonyt!
A földi emberke összeütötte parányi két tenyerét és ekkor a vödör megtelt csillogó arannyal. A kis ember másodszor is tapsolt és ekkor egy gyönyörű szép, mosolygó hajadon szökött ki a föld alól. A leány piros selyem viganót viselt, a hosszú haja is vörös volt. Bögöly fölkapta a vödröt, kezén fogta Szikra kisasszonyt és széles jókedvében fütyürészve hazafelé ment.
Otthon így szólt a feleségéhez:
-    Én most megolvasom az aranyaimat, te asszony addig élessz tüzet és főzd meg az ebédemet.
-    Kis tüzet élesszek vagy nagyot? – kérdezte a menyecske.
-    Nagy tüzet, mert máma lakodalom lesz – parancsolta Bögöly.
Szikra kibontotta a vörös haját, meglengette a feje körül és ekkor egyszerre lobogó tűzláng csapott ki belőle. A cigány úgy megijedt ettől, hogy jajgatva ugrott ki az ajtón.
A tűz azalatt belekapott a tetőbe és a ház egy szempillantás alatt hamuvá égett. Később visszajött Bögöly és kapirgálni kezdett a hamuban, hogy megkeresse a feleségét meg az aranyát, az asszonynak és a kincsnek azonban örökre nyoma veszett.
Bögöly cigány nagybúsan új házat épített magának a faluvégén, azután egy ócska kosarat vett a hátára és elment a tóba csíkhalat fogni. Fogott is valami halfélét, de amint belevetette a kosárba, a hal megszólalt és hápogó hangon beszélni kezdett.
-    Eressz el, cigány, nem vagyok én csíkhal! – hápogta.
Amint jobban szemügyre vette Bögöly, azt tapasztalta, hogy halfarkú vízi asszony.
-    Mit adsz, ha eleresztelek? – kérdezte a cigány.
-    Feleségül adom neked Hullám leányomat és megtöltöm a kosaradat igazgyönggyel.
-    A gyöngyeidet szívesen veszem – mondta Bögöly, – de a leányodra gyanakszom. Nem-e nagyon forró? Mert az első feleségem is majd hogy meg nem pörkölt.
-    Ami azt illeti, nyugodt lehetsz, az én leányom inkább hideg, mintsem meleg – válaszolt a vízi asszonyka.
-    Akkor hát áll az alku! – kiáltotta a cigány.
Az asszonyka egyet csapott a halfarkával és a cigány kosara megtelt mogyorónyi hófehér igazgyönggyel, azután még egyet csapott és a tóból egy gyönyörű szép, mosolygó leányzó lépett a partra. Zöld selyem viganót viselt, a hosszú haja pedig fekete volt. Bögöly vállára vette a kosarát és hazavitte a leányt.
Otthon a szoba padlójára öntötte a gyöngyöket és így szólt az új asszonyhoz:
-    Én most megszámolom a gyöngyeimet, te addig hozz friss vizet.
-    Kevés vizet hozzak, vagy sokat? – kérdezte Hullám.
-    Sokat, mert igen kimelegedtem az első feleségem mellett.
A menyecske kibontotta sötét haját, meglengette a feje körül és ekkor hirtelen zuhogó patak áradt ki belőle. A víz elárasztotta a szobát és Bögöly ijedten ugrott ki az ablakon. Az udvart is elöntötte az árvíz és ha a cigány nagysebesen föl nem mászott volna a kútgémre, még rosszabbul is járhatott volna. A kút tetején ülve nézte, mint dönti föl és söpri el új házát a víz. Mire elapadt az ár, Bögöly leereszkedett a kútgémről és kereste a feleségét. De bizony csak iszapot és kavicsot talált, az asszony és a kincs örökre eltűnt.
Bögöly harmadszor is megépítette a házát, azután nyakába kanyarította a tarisznyáját és kiment az erdőbe madárfészket szedni. Egy korhadt bükkfa törzsén kerek odút látott.
-    Ott harkályfészek van! – örvendezett a cigány. Óvatosan belenyúlt az odúba és érzett is valami elevent, amint azonban megfogta, csipogó hangú beszéd ütötte meg a fülét.
-    Eressz, cigány, nem vagyok én madár!
Nem is volt madár, hanem tollas emberke, akkora, mint a harkály.
-    Mit adsz, ha eleresztelek?
-    Neked adom a Szellő leányomat, a tarisznyádat pedig megtöltöm diónyi gyémántokkal.
-    Gyanakszom a lyányodra, – mondta a cigány, – nem-e nagyon forró, nem- nagyon hideg?
-    Ami azt illeti, nyugodt lehetsz, az én lyányom se hideg, se meleg – nyugtatta meg a tollas ember.
-    Akkor áll az alku!
A tollas emberke kettőt csapott a szárnyával, ekkor megtelt Bögöly tarisznyája diónyi gyémántokkal, a levegőből pedig gyönyörű szép, mosolygó hajadon ereszkedett alá. Égszínkék selyem szoknyát viselt, a szeme úgy ragyogott, mint a drágakő, a hosszú haja pedig ezüstszürke volt. A cigány igen megörült az alkunak és hazavitte Szellőt.
-    Én most megszámolom a gyémántjaimat, te asszony addig szárítsd meg a ruhámat, – mondta otthon Bögöly.
-    Kicsit szárítsam meg, vagy nagyon? – kérdezte mosolyogva Szellő.
-    Nagyon meg kell szárítani, mert a második feleségem igen eláztatta.
A menyecske kibontotta és meglengette a szőke haját és ekkor egyszerre olyan rettenetes szélvész kerekedett, hogy elhordta az egész házat, akár a papírsárkányt. A cigányt es elhordta volna, ha röptében meg nem kapaszkodik egy nagy eperfán, melyen azután kalimpáló lábakkal függve maradt. Az eperfa tetejéről látta, hogy a gyémántjai csillogó szikraesőként röpködnek és tűnnek el a levegőben, a felesége pedig lobogó hajjal vitorlázik a felhők között. Nem is látta többet sem az asszonyt, sem a drágaköveit.
Bögöly cigány azután nem házasodott meg többet és nem is épített házat. Azt mondta, hogy nem érdemes, mert ha le nem ég a ház, akkor vagy elmossa az árvíz, vagy elhordja a szél. A többi cigány is okult a Bögöly kárán, ők sem építenek rendes házat, hanem nyáron sátorba, télen pedig kis vityillóban laknak.

szozattv


szozat a tiszta hang PozsonyiCsata Határterületen szolgálnak Ordo liturgicus Budapestinensis KONDOR_MEGHIVO
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo