Jakab Ödön: Harangoznak

Harangoznak, harangoznak
Ismét egy jó barátomnak!
Itt hagy ő is, őt is el kell
Temetnem,
Pedig, pedig beh szivemből
Szerettem!

Én Istenem, mi lesz velem,
Ha tovább is mind így megyén?
El ha még egy pár barátot
Hantolnak:
A múltból csak én maradok
Maholnap!
-
Mire eljön a halálom,
Nem lesz már, aki sajnáljon,
Elmehetek innen Isten
Hírével:
Utamra egy sóhajtás se
Kísér el!

Levél leszek, száraz levél,
Mit fán hagyott az őszi szél,
Ott felejtett, hogy fiatal
Levelek
Nőjjék körül, ha nyit az új
Kikelet.

Ott szomorog, szegény, árván,
Zöld levelek között sárgán,
Várva, hogy egy könyörülő
Szelecske
Leszakítsa s társaihoz
Levesse.

S mikor a szél lehullatja,
Nem sír az új lomb miatta,
Sőt a széllel nevetgélve
Enyeleg,
Míg ő búsan az ágáról
Lepereg!