Vályi Nagy Géza: Napszállat

Megtört szeméből bágyadt pír ragyog –
Ajkán vonagló, megfáradt mosoly –
Körötte fény, árny – lágy bíborba foly,
És fel-felzsongnak fojtott bánatok…

Lázverte fővel fekszik, máglya-párnán
S egy csöpp üdítő balzsamért eped –
A messzelátszó bércek – mint kezek –
Nyúlnak feléje lángcsipkés habágyán…

Fehér felhőcskék – sápadt függönyök
Libegnek – s kéklő ablakok között
Remegve szálló, színes pára száll…

A nagybeteg csak néz… sóvárgva vár,
S ha jő az alkony – felsír: végre, végre!…
S pirulva, halva hull szerelmesére…