Zilahy Lajos: Egy régi ozsonna

Nagy zajt csapott a víg kompánia,
(A két hajdú az aszút hordta már)
Csengett a pohár, – lenn az asztal vén
Egymás mellé került egy ifjú pár.
A hölgy vállán lágy, cseresznyeszín kendő,
– Ó milyen feslő, gyönyörű virágszál! –
A férfi – (ekkor Váradon jurátus)
Bevett gavallér minden úri háznál.
Udvarolt szörnyen – nagy mester e téren –
Pofaszakálla ékes veres-szőke –
Rajongva szólt – monoklit vont elő!
– Kisasszony, jaj be szép a lakcipője!

Az ifjú dáma mélyen elpirult,
Orcája haván bíbor rózsák égtek,
– Kegyednek tetszik? – kérdezte halkan
És sokáig egymás szemébe néztek.
Az ifjú úron szép pepita nadrág,
Köcsögformájú, zsemlyeszínű kalpag, –
Sétálni mentek ozsonna után
S a vén lugasban egyedül maradtak.
A kockás nadrág egyszer csak letérdelt:
– Ó kisasszony, ha magát nékem adnák!…
A lányka kedves gráciával mondta:
– Uram keljen fel, poros lesz a nadrág!

A vén lugasban vöröslött az estfény,
Lágy szirom hullt a prúnuszok gallyáról,
Ők ottan álltak – s egy fa mellől lopva
Szíven nyilazta mind a kettőt Ámor.
Kart karba öltve egymáshoz simultak,
Szívükben Ámor édes nyila vérzett,
Alkonyat lett… Zephyr fuvalma járt,
Ruhájukon az est aranya égett…
– Így mondta ezt el anyám énnékem-
– A szép jurátus volt szegény apád
S az ifjú dáma tornyos, ében konttyal
Ez én voltam… fehérhajú anyád.