Devecseri Gábor: Erdő

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötét erdő jutott belém:
a születő halálnak tudata.
Sok ágabogával, árnyával növekszik;
s én hordozom – ha nem tetszik, ha tetszik –,
Nem szarv, maszk, lópata,
kívülről leső rém ez a tudat:
erdő a szívem égboltja alatt;
susog szelíden, mert hálás nekem:
egy levele sem sarjad nélkülem.