Ölbey Irén: Örök szerelem

Vérünkben gyötrelem
ég 8 élet és halál.
Én úgy emlékezem:
éltünk egyszer mi már.

Vérünkben muzsikál
az árnyék és a fény.
Madár voltál s madár
lehettem akkor én.

Mondd, emlékszel-e ?Kék
tájon szálltunk s a kert,
a fű, a föld, az ég
mivelünk énekelt.

Vagy nem is madarak,
pillék voltunk talán
s hintáztunk ingatag
füvek hamvas haján.

Vagy fák voltunk s a hold
lángjában selymesen
búgtunk s összehajolt
leveled s levelem.

Óh örök szerelem,
mely nem hal meg soha,
mert zengi végtelen,
mély csillagok hona.

Óh fájó szerelem,
hány szent életen át
daloltad tüzesen
bennünk a vágy dalát.

Óh titkos, égi vágy,
ha ez a lét letűnt,
tán újra égi fák,
vagy madarak leszünk.

Vagy lepkék s tétova
szárnyunkon fény lebeg.
De mindegy. Csak soha
el ne veszítselek.