Szüreten /magyar parasztmese/

Hűségesen őrizte Péter a mennyországot, mikor egyszerre csak nagy lövöldözés, rikolgatás hallatszott a földről. Kinyitotta a kaput, aztán lekukucskált, mert a nagy kíváncsiság majd hogy ki nem bökte az oldalát. A neszre kijött Krisztus urunk is, és mikor látta a kíváncsiskodó Pétert, adott neki háromnapi szabadságot, hogy végire járhasson a nagy zenebonának. Jött Péter sietve, nagy kíváncsian, mert a nagy lárma után azt hitte, valami különöset lá t, talán háborút. Pedig dehogy! Csak a szüret járta: kurjongattak, lődöztek, muzsikáltak, mint közönségesen. Már az első pincénél nyakoncsípték őkéimét s itatták vele a bort, ha kellett neki, ha nem. Majd meg egy öreg puttont nyomtak a nyakába, hogy legalább azt szolgálja meg, amit megivott. Más pincénél a friss pörköltet diktálták bele, amire aztán ivott a maga fejétől is, ha kínálták, ha nem. Táncban is lett része, meg a nótázásban sem maradt utolsó, így történt aztán, hogy mire magát észrevette, a szabadság réges-régen lejárt. Péter nagy szégyenszemmel tért vissza az égiekhez. Krisztus urunk előtt nagyokat ásított, hosszúkat pislantott s várta türelmesen a megérdemelt leckét. A Mester tudott mindent, de most az egyszer nem dorgálta meg; csak annyit kérdezett, de azt is szelíden, hogy őróla megemlékeztek-e?
— Egy huncut fit se, édes jó uram — hacsak valamelyik nem káromkodott, hanem azért nem szólt egy árva szót sem.
A dolog abban maradt. Péter a kaput hűségesen őrizte tovább. Míg tellett az esztendő, sok lelket beeresztett, még többet visszaküldött. Mikor a szüret ismét közelgett, minden jótétlélektől megkérdezte a szőlők állapotát. Ha megtudta
aztán, hogy áldás van bőven, Krisztus urunk előtt is egyre sűrűbben emlegette a szüret nevét.
— Jól van édes szolgám, — szólalt meg az Űr — látom, megint lekívánkozol.
Én eleresztelek; sőt ami több, a tavalyi három nap helyett félesztendőt adok, de most elvárom ám, hogy idejében visszatérj. Égre-földre esküdözött Péter, hogy megbecsüli magát. Aztán, megindult, hogy a szél se ért nyomába. A földön
még javában arattak, olyankor pedig nyulakat lehetne lőni a szőlőszemekkel. Azért bejárta a hegyeket s azután elegyedett csak az aratók közé. De alighogy a mezőre ért, nagy, fekete felhő keletkezett. A falúban mindjárt veszedelem elé
harangoztak. Lett is veszedelem, de még mekkora. Csak a szele felforgatott minden búzakeresztet, a kévéket kibontogatta, a markot mind szanaszét seperte. De ez még mind semmi, az ítélet ezután következett: villámlott, dörgött,
csattogott és lett sírás-rívás, fogcsikorgatás, mert csak úgy dűlt, úgy esett a jég. Nem volt már a szőlőnek egy ép gerezdje sem, mire Péter rémültében a mennyország ajtajára ért.
— No, mi a baj Péter? — kérdezte az Úr.
— Segíts uram, ha Isten fia vagy: földönfutóvá lesznek az emberek, mert minden áldást elver a jég. A Mester csak annyit kérdezett, hogy most róla megemlékeztek-e
— Oh, megváltó Istenem, örege-apraja egytől egyig azt kiáltja: uram Jézus, ne hagyj el! uram Jézus segíts meg!
— Látod, látod, Péter, mikor az ember áldásban úszik, legelőször azt felejti el, aki adta, s csak a végső veszedelemben emlékszik meg arról, akit elfelejtett. —
Máskor fiam, ha ott jársz, a víg nóta mellett, el ne feledd: imátkozni is tanítsd meg őket.

In: Illyés Gyula és Ortutay Gyula kiadása

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf