Vári Fábián László: Szüreti ének

Esőcsepp nehezül
venyigék szárán,
legyezővé csukódik
a szivárvány,
s színei közül
kibukik végre, - -
fürtökké szépül
az évszakok éke,
sok féldrágakő
vagy igazi gyémánt?

Kosaram elejtem,
becsukom késem,
nem lesz itt szüret,
kegyelem nékem!
Mert felkészülve
az elmúlásra,
az egyéletre,
az egyhalálra,
arcomba mered
ezer kis lokátor
a lugas
smaragdzöld magasából.

És ahogy bemért,
befog sok inda,
s kapaszkodva
a hajszálaimba,
mint Évát a Kígyó,
úgy teper le…
S elömlik rajtam
a tőke szerelme…

Térít magamhoz
lomb susogása:
„Min-den-bor-nak-
tűz-a-va-rá-zsa”.
S hallom is
százszoros
erősítésben.
Ennyi kell csupán?
Íme, a vérem!

Telik a kupa
musttal és vérrel,
s mint, aki atyái
útjáról tér el,
emelem arcom
a nyíló egeknek,
nyújtom a nektárt
az isteneknek,
dicsérve őket
e föld nevében.
Hogy áldassék
az én borivó népem.

1988