Györke Zoltán: Ők küldtek

Ők küldtek téged: a barázda-nyíltak,
A föld-igazak, tarló-edzettek.
Kiknek arcán ráncok rózsái nyíltak,
Kik ebédet a térdükről ettek.

Ők küldtek téged: kik izzadság-cseppel
Edzették üllőn vert penge élét.
Kik rigófüttyre indultak reggel,
S lányként ölelték a búzakévét.

Ők küldtek téged: a kaszás csapatok,
Kik este, a rend végére érve,
Szénaboglyák alá dugták a napot,
S kiszegezték a holdat az égre.

Ők küldtek téged: kiknek kapanyél
Növelt hólyag-göröngyöt tenyerére.
Kiknek harmat-mosta arcát a szél
S a napfény cserzette feketére.

Ők küldtek téged: kiknek a szent állat
A ló volt, s a járombatört ökör.
Kik szivárvány alá tartottak vállat;
Kiknek esőtócsa volt a tükör.

Ők küldtek téged: kiknek bakancs-talpát
A lábukhoz szegezte a tarló.
Kikről izzadság rágta le a ruhát…
Kezükből szállt égre a holdsarló.

Ők küldtek téged: s vászontarisznyádba
Madárlátta kenyércsücsköt tettek.
Integetnek utánad sorba állva
Mezők szobrai – búzakeresztek.

Ők küldtek téged: kik lábnyom-betűkkel
Dűlőút-porba írták sorsukat.
Arcuk az időben nem merülhet el:
Irányt ma is szekérrúdjuk mutat.

Ők küldtek téged: a paraszti őrök,
Kikből csak borral bukott ki a szó.
Föld varázslói – a legtisztább hősök.
Ők intenek: csak azt mondd, mi való!

Értük szólj, vers, a sarjúrendek alól,
Bokrok fészek-zsebéből zengj fel, dal!
Ha kell, mennydörgés-hangon, de értük szólj,
S jegenyéket zúgass, mint a vihar!