Kosztolányi Dezső: Heltai Jenő

Heltai Jenő prózája tökéletes. Ha olvasom könnyű, gördülékeny mondatait, ara kell gondolnom, hogy az írója kitűnő poéta és boszorkányos verselő. A versíró másképpen ír prózát, mint az, aki rendesen gyalogosan jár. Nemcsak illúzió ez. Kihúzok a könyvpolcomból néhány magyar prózakötetet, s pár mondatot olvasok egy írótól, aki csak prózát írt, aztán tőle olvasok, aki nálunk a könnyű vers ezermestere. Egy kis idő múltán nemcsak érzem, mi a különbség a kétfajta próza között, de bő példákkal igazolni is tudom. A született prózaíró tollából folyik a tinta. Az azonban, aki verseket írt, és ismeri az ütemek katonai szigorát, a rímek és a metszetek édes fékét, akkor is mértéket tart, midőn nem köti a fegyelem, és a próza szabadabb területén mozog. A versíró prózájában fő az arány. Prózát írva is komponál, minden mondata kész strófa, akár külön is le lehet nyomtatni. Nem szereti az extravaganciát. Ami rikító színfolt, letompítja, ami formátlan, azt formába töri, ami az egyéniség visszatérő és ismétlődő modorossága, hamarosan eltünteti, mert az egyéniségét nem a stílura bízza, csak takarja vele. Egyenletes hullámzás hatja által mondanivalóját. Az egyéniség egy kis mondat területén olcsó hatáseszköz, és bármily jellemző, csúf, mint az arcból kiágaskodó nagy orr. Minden ideális próza, a francia próza is, alapjában banális. Formák, sémák, sima csattanók, amelyekkel valamit közölni akarunk. Hogy mi vagyok, mit érek, micsoda az egyéniségem, az az egészből tűnik ki, nem a stílusomból, de a stílusom mögül. Heltai Jenő könyve keltette bennem ezeket a gondolatokat, s úgy látom, ő is a nézetemet vallja. Proporciós stílusa az arisztokratikus írásmód mintaképe.
Az arányosság végigvonul egész kötetén. Igénytelen és bájos történeteti úgy vannak megkomponálva, hogy mindig kerekek, s a hősök nem az élet miatt buknak az orrukra, hanem egy ötlet miatt. A játék nyilvánvaló. Hogyha valamelyik embere nem fér a novella keretébe, egyszerűen lefűrészeli a lábát, és ezt könnyen teheti, mert a lába fából van és a vére fűrészporból, minden alak csak egy báb, a novella, a formaimádat szolgálatában. Előre tudjuk, mi fog történni. Abban gyönyörködünk, hogy viszi végbe az ötletét, hogy váltja be, vagy csalja meg a várakozásunkat. Kétségtelenül nem ilyen az élet. Az élet csúf és nagy, viharos és formabontó. Torzonborz zsenik kétségbeesetten dadognak, ha ki akarják fejezni. Neki azonban most ez a játékművészet kell. Nem megy bele a harcba. Hőseinek csak a mosolya szól. Komolyságát a fölénye számára tartogatja. Szemlélve az élete, véletlenül egy ólomkarikás ablak elé állott. Az ólomkarikák kerekek, és nem csoda, hogyha a geometrikusan szabályos üvegterületen ő is mindent kereknek és szabályosnak lát, ami az utcán rendszer nélkül való, s az sem csoda, hogy történeteit rózsás szín önti el, mert az üveg, amelyen át nézi, szivárványos. Heltai Jenő itt a szép, a könnyű, a fölszínes életet akarja.
Hogy a franciák voltak-e a mesterei, nem egészen hiszem. Ez a szívtelen és bölcs faj, amely az életét, a társadalmi berendezkedését, a művészetét egyformán a raison szerint alkotta meg, bizonyára csak a szerkesztés aritmetikus ügyességével járt előtte. Különben független tőle. A „világszemlélete” (minő nagyképű szó) sokkal melegebb, mint a franciáké. A francia csak az észre hallgat, és a filozófiája az okosság egyensúlya, humora jórészt szóviccek, szavak permutációja. Heltai a diszkreditált és idejemúlt bohémség új formáját találta meg. Ennyiben regényes. Groteszk és lágy kedélyességében, túlzó ötleteiben a neoromantikus szatíra fényét látjuk, a legújabb humort, a mi humorukat. Némely helyen pedig oly dolgokat, amelyeket nem tudunk terminus technicusszal kifejezni. „…Körülbelül úgy éltünk, mintha egy angol családi újság regénymellékletéből vágtak volna ki minket…” „Nappal a nagyságos úr nincs itthon, éjjel pedig a nagyságos úr úgysincs itthon…” Az ilyesfajta ötleteken a mi fővárosi életünk melegsége érzik, az író melegsége és a veszendő kedély ragyogása, amely mind ritkább az újabb irodalomban, s kedvesnek és kellemesnek tartjuk őt, és szeretjük, anélkül, hogy eszünkbe jutna kritizálni.
Heltai Jenő a toll epikureus művésze. Ama tíz… öt magyar író közül való, akinek írásait, szerencsés és kevésbé szerencsés órák termékeit, mindig elolvassuk.

A Hét, 1911. november 15.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf