Olosz Lajos: Aranyeső

Napsütött test arcra borulva
a part puha fövenyén fekszik.
Talán leány.
Sötét ruhája visszacsúszva.
Forrón ragyog a finomrajzú hát
és a lábak karcsú butéliáját
homokhullámok temetik.
Közelben senki.
Ő és a Nap égő kettesben
a néma suhanó víz
elhagyott ölén
és zuhog a nap,
lángbokrai térdre rogynak,
keresztül-kasul ölelik.
Fekete haja kék fényben izzik,
sugár sercen ujja szirmán
és ereibe szétgyújtogatva ömlik
a napisten győztes ereje,
és titkos álmait, vad csodáit
halhatatlan életre temeti
és a remegő sötét bőrön át
világolnak a jövendő csodák.