Jagos István Róbert: Hajnalban
Hajnalodik. Az első buszok tompított fénye égeti szemem,
S érzem esti tapintásod kiszáradt ajkamon.
Fülemben még hallom a visszhang-dübörgést,
Ahogy átszivárog az ébredő városon.
Hajnalra lehullik az álarc utolsó darabja is.
Ha nem vagy álmos kedves, láthatod lényemet.
Azt a félelemtől reszkető gyermeket,
Kinek sebei soha nem gyógyulnak be.
Gyere, óvj engem e korai órán! Védj meg a felkelő Naptól,
S ha a kétségbeesést látod rajtam, védj meg önmagamtól.