Kersék János: Szent asszonyok a Golgotán

Krisztust a Golgotára felvivék
Papok, írástudók és sok pribék.
Mind egybegyűltek, számra sok,
Szemforgató, vén farizeusok.
Tegnap virágot hintő nép bután,
Réved szemekkel állt a Golgotán,
S míg reszketett a véres kőhalom,
Ember szívében nem volt irgalom.
Míg a templomban meghasadt a kárpit,
A gyáva np komédiára várt itt.
S közönnyel nézte, kéjesen sziszegve,
Miként verik az áldott szent kezekbe
Bakók kalapáccsal a szeget.
Kinek fájt az, hogy Krisztus szenvedett?
Közönnyel nézték bús keresztedet,
Kegyes Megváltó: Elvégeztetett…

Míg zajgott az egész Kálvária,
Hogy oly sokáig kellett várnia,
Odább, eltördelt sziklabérc mögött,
Asszonyszemekbe fájó könny szökött.
Sírások estek jajszóval hörögve,
Könnyek peregtek száraz, durva rögre.
Sírások estek, s könnyek peregtek:
»Pilátusok, bakók óh, jaj tinektek!
Jaj neked Jeruzsálem városa,
Bocsánatot te sem találsz soha
Bűnödért, mely az égre felkiált:
Megölted Isten egyszülött fiát.«

Mikor a szegre rácsapott a pöröly,
Nehéz, bús sóhaj szállt a bérctetőről,
Mely a kövek közt sírva szárnyat ölt;
Nagy döbbenettől reszketett a föld.
Van-e még, aki hisz feltámadásba?
A Megváltónak sírja is megásva…
A Golgotán, ahol latrok lakolnak,
Elmúlt a Ma, nincs többé Holnap.
Istenhez utat ember többé nem talál:
Elmúlt az Élet, győzött a Halál…

Krisztus meghalt. Te győztél Kajafás.
Örülj Pilátus: nincs feltámadás.
Kacaghatsz Izráel: nincs semmi se.
Bűntől megváltás: őrült egy mese.
Krisztus országa csak színes ígéret,
Halandó ember, soha el nem éred.
Az embernek nem lesz mit várnia…
Csak sírjatok, Magdolna, s Mária,
Hisz a Reménység mécse haldokol:
A szíveken úrrá lett a pokol.
Csak sírj te is, szegény Veronika,
Most véget ért itt a szent krónika.
Egyforma szürkék a napok, az estek;
Krisztus meghalt: ti élők, mit kerestek?

A Golgotáról menekül az Élet,
Véres sebébe búsan visszamélyed…
Csak sírjatok! Kereszten a Megváltó,
A nagy Gyógyító, a jókat Áldó…
Láttátok mind, tudjátok, hogy mit ért Ő?
Hozzá hiába jött a sok kísértő.
Bár útja volt véres göröngy, verejték,
Gazdagság, pompa, hírnév meg nem ejték.
Nem volt üres szó ajkán a beszéd;
Szegény, koldus áldotta két kezét.
Fehér volt lelke, mint a liliom
És elítélte Őt a Babylon.
Jobb volt, mint mások, Isten egy fia,
Ezért kell néki most meghalnia.
Csak sírjatok! Oly iszonyú a látvány:
Latrok osztoznak széttépett palástján.

Csak sírjatok! Kereszten az Igazság,
Őrült dühében tombol most a Gazság.
Így volt a régi krónikákban írva:
A Krisztus is odakerül a sírba.
Kezetek hasztalan szorul ökölbe,
Nincs segítség: az Ige megölve…
Nézzétek Kajafást, a vakmerőt,
Mikor megáll a szent kereszt előtt,
Terpesztett lábbal, gőgösen, bután;
Körültekint a véres Golgotán,
Hadd lássa minden, ki dacol vele,
Kínos kereszten annak a helye.
Legyen ez példa, bármily nagy a jellem,
A hatalomnak még sem állhat ellen.

Csak sírjatok szent asszonyok… De még se:
Dicsőség lesz még Krisztus szenvedése;
Kételkedhet még száz botor Tamás,
Ne sírjatok, lesz még feltámadás.
Ahová mostan Krisztus vére cseppen,
Termést ígérő dús mag hajt ki szebben,
S a kősír szája, bármily zord, setét,
Őrizze száz poroszló, száz pecsét,
Szent lázadással váltig hirdetem:
Megnyílik a nagy, boldog ünnepen.
S a Megváltó, a százszor legyalázott,
Arcul verett, tövissel koronázott,
– Szellők szárnyán Hozsánna zeng felém:
Fel fog támadni Húsvét reggelén!