Pozsonyi Anna: Csendes vers az állatokhoz
Állatok! Testvéreim!
Szilaj szépek és néma tűrők!
Simítón és szeretettel szeretnék szólni rólatok,
s nagy meleg barmok közt élni zöld havason.
Örülni az égnek, a kéknek, a gyepnek
és ati barna szemetek szelíd tavának.
De városban élek.
Mészároskocsik döcögnek el mellettem,
fürtökbe lógázva kicsiny lemészárolt borjakat –
s szégyenkezem.
Mert néha borongó délután,
ha meggyűl a magány,
s a szíves szó úgy kellne,
hozzám jön a kutyám s térdemre hajtja fejét.
S én tudom, hogy ő, ki gyermekségemből
a tiszta jóságból maradt reám, megért,
s engem, édenből, közösség kertjéből
kihullott embert
sajnálva visszahív.