Recsenyédi Fekete Miklós: Füstkarikák (Egy a három egyformából)
Nem változtam,
csak ami széppé egyesült bennem egykor,
mind szétszóródott,
mint szélfúvásra a lomb.
Vaskos,
vén faágakban én ezután is
csak feléd nyújtom ölelő karom,
s a falunkbeli rét virágaiból
két szemem figyel.
Utadon,
bármerre jársz is,
komoly hitem, kedvem
és derűm kísérget el,
és ősszel, majd,
a szürke felhőkkel komorságom is
visszatér hozzád,
és minden visszatér,
amit szerettél bennem.
Amit széthordott a Vátra szele,
mind visszakapod,
csak a szívemet
nem.