Valentyik Ferenc: A Gyóni-pör
A hitelesség meghatározó értékmérője Gyóni Géza költészetének. Elsőként 1915 júniusában Reményik Sándor (1890-1941) hangsúlyozta ki ezt az erényt a przemyśli kötet ismertetőjében: „Olyan sora nincs Gyóni Gézának, amely ne élményből, keservesen nagyszerű lelki élményből fakadna. Az ő verseiben csakugyan a gránát robban s a halál szele süvít, élet és halál problémáinak filozofálás nélküli, spontán kifejezései a képei”. A háború tűzpoklában és a hadifogság éveiben fogant versek esetében általánosan létezőnek és elfogadottnak nevezhető ez a kritérium. A békeidők alkotásai közül a soproni éra legszebb verse, a világirodalmi színvonalat képviselő „Cézár, én nem megyek” is teljes joggal ide sorolható, ráadásul a folyamatnak jelentős, irodalomtörténeti szintű fejezete van a költő halála utáni időszakban.
A költemény megszületése fontos mérföldkő volt Gyóni életében, pályájának kétségtelenül az egyik csúcspontját jelenti. A Balkán-válság 1912 augusztusában kézhez vett, 28 napra szóló behívójának testi-lelki feszültsége hozta felszínre, mert Gyóni Géza egyáltalán nem tekintette magyar ügynek Bosznia annektálását. Maga a költő olvasta fel először a Frankenburg-kör október 26-i irodalmi estélyén. Az antimilitarista riadó hatalmas sikert aratott, nyomtatásban pedig a Sopron című lap közölte november 3-án, de a lázadó vers akkor már elővigyázatosságból alcímmel jelent meg:
CÉZÁR, ÉN NEM MEGYEK
»Egy római katona hagyatékából«
Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.
Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.
Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.
Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.
Cézár, énnekem asszonyom van,
Forróölű, dalos, szelid.
Te éretted jaj, hogy áztassam
Könyűvel szemeit.
Kicsi, szegény, ijedt fiókák
Fogják, lásd, erős térdemet.
Cézár, ki visel gondot rájuk,
Ha gőgöd eltemet?
Vért szűr a pajzs Hispániában,
Rengenek a sötét hegyek.
Bús fürtnek a halálszüretre
Cézár, nem mehetek.
Nekem nem házam a te házad.
Nekem nem fáj a bánatod.
Éntőlem véres koronádat
A sárba vághatod.
Mit bánom én Hispániát,
Ha gyémánt-hegyeket terem;
Minden drágakövednél drágább
Az én rongy életem.
Élet, élet, szent gyönyörűség,
Egyetlen, mely nekem ragyog.
Cézár, az életem felett
Én is cézár vagyok.
Melyik Isten nevében trónolsz?
Mily őrület adott jogot:
Hogy istenadta életemmel
Játszik a pallosod?
...Soracte ormán zöld az erdő,
Szivem élet-vágytól dagad,
Jer, asszonyom... A koronádat
Cézár, védd meg magad.
Vagy küldj hamar pretóriánust
Üsse szét e dacos fejet,
De bitangul a mészárszékre
Cézár, én nem megyek.
A költőt így is beidézte és kihallgatta az ügyészség. Ellehetetlenült Sopronban, ezért 1913. februárban Nádasy József színigazgató invitálására Szabadkára távozott. A tiltakozó verset a „túl éles” megfogalmazás miatt a fővárosi lapok nem közölték, mert – nincs mit szépíteni - főszerkesztőikben nem volt hozzá elég kurázsi. Egyszerű sajtókutatással kiválóan igazolható, hogy az alkotás legközelebb csak öt év múlva, a költő halála után, az „Élet szeretője” kötetben jelent meg. A posztumusz kiadvány számos méltatást kapott a kortársaktól, közülük Tóth Árpádé például így szól: „Kis kötetében két szép ódai lebegésű költemény is van, az egyik „Kis Józsefhez” intézve, a másik „Cézár, én nem megyek” címmel.” Ne higgyük azonban, hogy ezt követően sort álltak érte a lapok és egyre-másra szavalták a különféle rendezvényeken, a tilalom változatlanul körüllengte az „elszántan antimilitarista hangú, háborúellenes poémát”. Az elhallgatás csendje végül 1921. július 20-án, a Nyírvidék című lapban tört meg, a következő tudósításban ismertetett eseménnyel:
„Cézár, én nem megyek
Egy költemény miatt a börtönbe"
Egy színészcsoport került Mándokra a múlt héten, hogy a művészet szépségeivel az ott lakókat is megismertesse s bennük esztétikai gyönyört ébresszen. A változatos műsorral tartott előadás eleinte szépen s jó irányba haladt, míg a mindent kifejezni akarás az egyik színészt, a társulat Kellner, más néven Kolos Ernő nevű tagját, ki budapesti lakos, el nem ragadta. Kolos Ernő annyira belemerült a szenvedélyek, fájdalmak megérzékítésébe, hogy egy, a mai idők irredentizmusával ellenkező költeményt, Gyóni Géza: „Cézár, én nem megyek” c. költeményét kezdte szavalni, melyet ősi földünk visszaszerzése elleni izgatásként lehetett felfogni. Kellner-Kolos nem sokáig élvezhette a költemény szavalása által keltett hatást, mert a szolgabírói hivatal izgatás bűntette miatt lefogatta s a mándoki csendőrőrssel bekísértette a nyíregyházi királyi ügyészséghez.”
A hírt két nappal később a Népszava, majd újabb egy napra rá a bécsi emigráció lapja, a Jövő is közölte. Kolos Ernő a fővárosi Blaha Lujza Színház tagjaként Szabolcs vármegyében, a nyírmadai és a mándoki fellépéseken szavalta el a költeményt. A mándoki szolgabíró rendelte el a letartóztatást, „ébersége” a nemrégiben, 1921. április 6-án kihirdetett 1921. évi III. törvénycikk 6. §-ának első bekezdésén alapult: „Aki a katonaság intézménye, a magyar fegyveres erő, a m. kir. csendőrség vagy a m. kir. államrendőrség ellen gyűlöletre, vagy ezeknek szolgálati fegyelme ellen izgat vagy alakilag és tartalmilag egyaránt törvényes rendelkezésük ellen engedetlenségre hív fel, vétséget követ el és öt évig terjedhető fogházzal büntetendő.”
A színészt négy nap vizsgálati fogság után szabadon engedték, mert tudta igazolni, hogy a költemény közreadását korábban engedélyezték. Izgatás címén mégis per lett az ügyből, melynek első fokú tárgyalására 1922 decemberében, Debrecenben került sor, ahol a bíróság felmentette Kolos Ernőt a vád alól. A Nyírvidék ezúttal „Gyónit szavalni nem izgatás” címmel számolt be az eset újabb fordulatáról:
„A múlt év június havában Nyírmadán és Mándokon Kellner Kolos Ernő 21 éves színész, a budapesti Blaha Lujza Színház tagja, elszavalta Gyóni Géza „Cézár, én nem megyek” című versét, amelyet a csendőrség kifogásolt. Őrizetbe vette a színészt és izgatás bűntette címén a királyi ügyészség a debreceni bíróság elé állította. A vádlott színész azzal védekezett, hogy erdélyi születésű létére nem is lehet antimilitarista. A bíróság a színészt felmentette a vád alól, mert a vers elszavalásával nem követett el izgatást.”
December 16-án a nyíregyházi lap mellett a fővárosi „Az Est” és a bécsi „Jövő” olvasói értesülhettek a felmentő ítéletről. Az ügyészség föllebbezésére azonban a királyi ítélőtábla elé került az ügy, ahol 1924 májusában hatályon kívül helyezték az első fokú bíróság ítéletét. Megállapították az izgatást és az elmarasztaló ítéletben 15.000 korona pénzbírságot és egy hónapi fogházat róttak ki Kolos Ernőre. Az elmarasztaló ítéletről a Népszavából értesülhettek a hazai olvasók, de a hír a New-yorki Uj Előre jóvoltából a tengeren túlra is eljutott. A vádlott megnyugodott az ítéletben, de védője, dr. Liebermann Henrik ügyvéd fellebbezett a Kúriához. A Kúria 1925 májusában tűzte napirendjére a fellebbezést, megváltoztatta a tábla ítéletét és a törvényszék felmentő ítéletét hagyta jóvá. A döntésről az Esti Kurír, a Népszava, a Pesti Hírlap, az Ujság, a német nyelvű Pester Lloyd, a Budapesti Hírlap és az Irodalomtörténet tájékoztatta olvasóit. Hangvételében jellemző az Esti Kurír szalagcíme: „A Kúria fölmentette a színészt, mert az elszavalt vers nem a nemzet, hanem az uralkodók önkénye ellen izgat.”
A Budapest Hírlap „A Kúria Gyóni Gézáról” című összefoglalóját érdemes teljes terjedelmében megismernünk:
„Egy műkedvelői előadáson az egyik szereplő elszavalta Gyóni Gézának Cézár, én nem megyek című versét. Hogy, hogy nem a műkedvelő úr ellen izgatásért eljárás indult meg. Az első fokú bíróság fölmentő ítéletet hozott, a királyi tábla azonban megállapította az izgatást és marasztaló ítéletet hozott. Az ügy fölkerült a Kúriára, mely megváltoztatta a tábla ítéletét s a törvényszék felmentő ítéletét hagyta jóvá. A Kúria a következő érdekes megokolással kísérte döntését:
A világháború folyamán katonai szolgálatra bevonult, hadiszolgálatát híven teljesítő, az orosz hadifogságban elhalt, de magyar szívből és lélekből fakadó örökbecsű költeményeivel halhatatlan emlékűvé vált Gyóni Gézának 1913. évben megírott Cézár, én nem megyek című, a királyi ítélőtábla ítéletében teljes egészében feltüntetett költeményének tartalmából a katonaság intézménye, vagy az országgyűlést, az ország kormányzóját együttesen megillető háborúüzenet joga elleni izgatás fennforgását megállapítani nem lehet. Ez a költemény nem ilyen célzatot tüntet föl, hanem ennek politikai vonatkozásban csak azt az értelmezést lehet tulajdonítani, hogy a költemény szerzője az uralkodóknak a nemzeti érzéstől és érdekektől távol eső, a nemzeti akarat nyilvánítását lenyűgöző, vagy a nemzeti akarattal éppen ellentétbe helyezkedő, csupán az uralkodók hatalma és hódító vágyból keletkezett, kizárólag az uralkodók egyéni vagy családi érdekeit szolgáló autokratikus háborús rendelkezéseit akarta a költői szabadság és a törvény által megengedett határokon belül a spanyol örökösödési háborút allegorikus formában felhasználva, bírálat és hangulatkeltés tárgyává tenni.
Ezek szerint a vádlott által elszavalt költemény büntetőjogi beszámítás alá eső izgatást egyáltalán nem tartalmaz, amit az a körülmény is támogat, hogy a költeménynek sajtó útján való terjesztése miatt eljárás sem lett indítva. Annak a költeménynek különös magyarázat nélkül való elszavalása tehát a büntetendő cselekmény tényálladékát annál kevésbé állapítja meg, mert vádlott az a körülményt két kabaré-előadás keretében, az ott szórakozás végett egybegyűlt közönség előtt, csupán a jelenlevők gyönyörködtetése célzatával olyan időben szavalta el, amikor Magyarországot háború veszedelme nem fenyegette s annak lehetősége is ki volt zárva. Arra tehát a jelenlevő közönség, de sőt maga a vádlott sem gondolhatott, hogy annak a költeménynek elszavalása az országgyűlés s az ország kormányzójának hadüzeneti s ezzel kapcsolatos mozgósítási joga, avagy a katonaság szolgálati fegyelme s általában a katonaság elleni bármily irányú izgatást foglalhat magába. Ehhez képest nyilvánvaló, hogy vádlott részéről a bűntudatos szándék is teljesen hiányzott, ami a Btk. 75. szakaszára tekintettel a vádba vett cselekményének büntetendő voltát kizárja.
Tévedett tehát a királyi ítélőtábla a költemény tartalmának magyarázata tekintetében és ennek folytán tévedett abban is, hogy a költeménynek a vádlott által történt elszavalása az 1921:III. tc. 6.szakaszának 1. bekezdése alá eső, a katonaság intézménye elleni izgatást megállapítja; következésképp tévedett, midőn az első fokú fölmentő ítélet megsemmisítésével a vádlottat az 1921:III. tc. 6. szakaszának 1. bekezdése alapján bűnösnek mondotta ki.”
Bár a döntés és az indokolás súlyát nyilvánvalóan azok elvi rendelkezése, általános érvényessége adja meg, mégis jellemző, hogy a cikkben Kolos Ernő neve már meg sem jelenik. Az 1929-ben kiadott Színművészeti Lexikonból is csak annyit tudunk meg róla, hogy 1889. december 9-én, Sátoraljaújhelyen született, és 1917. október 17-én lépett színpadra, holott legalább a Faragó Ödön Kassa-pozsonyi társulatában töltött másfél évtizedét, lapszerkesztői, műfordítói tevékenységét és a Gyóni-pörbeni szerepét illett volna megemlíteni.
A középiskolát Kassán, az Állami Főreáliskolában, majd utána jogi tanulmányait Budapesten végezte. A Kassai Színházi Újság történetét feldolgozó tanulmányban irodalomkritikusként és drámaíróként jegyzik. A Faragó Ödön vezette kassai társulat színházi titkára és az operett-együttes vezetője volt 1913-1923 között. Dr. Kemenczky Kálmán laptulajdonossal a Kassai Színházi Újság főszerkesztője 1916. október 28-tól 1920-ig. Színműveket fordított franciából és németből, de műfordítóként leginkább mégis két Karel Čapek darab adaptálójaként jegyzik a nevét. A „R U R, Rossum's universal robots” című utópisztikus kollektív drámát dr. Polák József múzeumigazgatóval közösen ültették át magyar nyelvre, melyet nagy sikerrel mutattak be Kassán 1921. december 14-én. A 97 oldalas fordítást 1922-ben nyomtatásban is kiadták. (A kötet az OSZK Színháztörténeti Tárában kihelyezett példányként elérhető.) A Macropulos-ügy átültetését Kolos Ernő már társfordító nélkül, egyedül végezte, mely alapján a magyar bemutatót 1923. március 20-án tartották.
Színészként a Színművészeti Lexikonban és a lapok színházi tudósításaiban a Kassa-pozsonyi társulaton túl az Uj Színház (1920), a Blaha Lujza Színház (1923), a Forgács Rózsi Kamaraszínház (1924), a Budapest Színház (1927), a Színpadművészeti Stúdió (1928) és a Kecskeméti Színház (1930-1931) tagjaként tüntetik fel.
1926-ban a Szlovák Általános Hitelbank eperjesi fiókjának cégjegyzőjeként írnak róla a Színházi Élet hasábjain, mégpedig abból az örömteli alkalomból, hogy eljegyezte dr. Sperling Károly kisszebeni ügyvéd leányát, Lilyt, aki a sárosi műkedvelő társaság legtehetségesebb tagja volt. Váratlanul, aktív életének teljében, mindössze 46 évesen hunyt el 1935 augusztusában Kassán, ahol nagy részvét mellett temették el.
Kolos Ernőt lapszerkesztői és műfordítói munkássága alapján szócikk illette volna meg Gulyás Pál teljességre törekvő magyar irodalmi lexikonában. A „Magyar írók élete és munkái” sorozat 1995-ben kiadott XVI. kötetében azonban ez sajnos elmaradt.
Az elfeledett színművész sokat tett a Gyóni-vers közismertté válásáért. A Kúria döntése után már bátrabban szavalták a „Cézár, én nem megyek” strófáit, a lapok is mind gyakrabban közölték és a műfordítók is felfedezték. Kolos Ernő kiállása kellett Madarász Imre irodalomtörténész értékelésének megalapozásához is: „Alighanem ez Gyóni legnagyobb verse, mely méltán lett címadója a Kráter-kiadás 2004-es válogatásának. Nagyobb talán a még leghíresebb, csodálatos, szívbemarkoló „Csak egy éjszakára küldjétek el őket” kezdetűnél is, mert nem könyörög, hanem tiltakozik és lázad, nemet kiáltva Cézárnak, igent mond a békére, az emberre, az egyénre, az életre.”
Források:
Reményik Sándor: Gyóni Géza versei. Dobsina és Vidéke, 1915. június 13. pp. 1–2.
Színházi Élet: A Kassai színház. 1916/1. pp. 16-20.
Tóth Árpád: Gyóni Géza: Élet szeretője. Esztendő 1918. január pp. 162-166.
Színházi Élet: Uj Színház. 1920/41. pp. 26-27.
1921. évi III. törvénycikk az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről. Kihirdetve: 1921. IV. 6.
Nyírvidék: „Cézár, én nem megyek”. Egy költemény miatt a börtönbe. 1921. július 20. p. 2.
Népszava: Letartóztatták egy Gyóni-vers szavalása miatt. 1921. július 22. p. 5.
Jövő (Bécs): Letartóztatták Gyóni-vers szavalása miatt. 1921. július 23. p. 6.
Nyírvidék: Szabadon bocsátották Kellner Kolost. 1921. július 24. p. 3.
Színház és Társaság: A kassai társulat névsora. 1921. szeptember 3. p. 18.
Az Est: „Cézár, én nem megyek”. 1922. december 16. p. 6.
Jövő: A csendőrség látta a tendenciát, a bíróság nem. 1922. december 16. p. 4.
Nyírvidék: Gyónit szavalni nem izgatás. 1922. december 16. p. 4.
Színházi Élet: Ibsen-bemutató Újpesten. 1923/10. pp. 22-23.
Népszava: „Cézár, én nem megyek”. 1924. március 19. p. 9.
Népszava: Gyóni-vers elszavalása, mint bűncselekmény. 1924. május 14. p. 8.
Uj Előre (New York): Gyóni-verset sem szabad szavalni. 1924. június 3. p. 2.
Uj Előre: Gyóni-vers elszavalása, mint bűncselekmény. 1924. június 6. p. 4.
Színházi Élet: Faragó Ödön újjászervezte a Kassa-pozsonyi magyar társulatot. 1924/39. p. 39.
Pál Jób: Pozsony. Színházi Élet 1925/17. pp. 89-92.
Ujság: Felmentettek egy színészt. 1925. május 8. p. 7.
Esti Kurir: Gyóni Géza verse miatt egy hónapi fogházat kapott egy debreceni színész – A Kúria fölmentette a színészt, mert az elszavalt vers nem a nemzet, hanem az uralkodók önkénye ellen izgat. 1925. május 10. p. 10.
Népszava: Gyóni-vers a Kuria előtt. 1925. május 10. p. 17.
Pester Lloyd: Gyóni vor der Kurie. 1925. május 10. p. 16.
Pesti Hírlap: Gyóni Géza verse a Kuria előtt. 1925. május 10. p. 16.
Irodalomtörténet: Gyóni-pör. 1925/3-4. pp. 251-252.
Színházi Élet: Minden külön értesítés helyett. 1926/3. p. 67.
Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon II. Favariné - Komjáti Ferenc. Budapest, 1929. p. 453.
Pesti Hírlap: Halálozás. 1935. augusztus 18. p. 15.
Gyúrói Nagy Lajos: Gyóni Géza igazi arcképe. Élet és Irodalom 1957. július 19. p. 7.
Merényi László: Háború-ellenes mozgalom Győr-Sopron megyében 1912 őszén. Soproni Szemle 1961/4. pp. 359-365.
Kováts Miklós: Két Čapek-dráma nyomában. Irodalmi Szemle (Pozsony) 1971/3. pp. 260-267.
Blašková Eleonóra: A Kassai Színházi Újság mint Kassa kulturális életének tükre. Szlovákból fordította Ötvös Anna. Széphalom 24. 2014. pp. 175-188.
Madarász Imre: A Nagy Háború nagy költője. Művészet és Barátai. 2014/1. pp. 4-5.
Törőcsik Attila: Gyóni Géza „Cézár, én nem megyek” és a „Csak egy éjszakára…” című verseinek elemzése. In: Cságoly Péterfia Béla (szerk.): Gyóni Géza: Tizenkét hónap, tizenkét érv Gyóni Géza mellett. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2017. pp. 90-100.
(2021. december)
