Szabó Lőrinc: Tihany partján a hegy alatt

Együtt szöktünk a hegyeken át;
zengett-zúgott a Bakony.
Fürtökbe zilált napfény ragyogott
fiúsra nyírt hajadon.

Nap a hajadon, de lelkemet
árnyék futotta be:
a halál árnyéka? vagy a szerelem
éjszakai éneke?

Együtt szöktünk a hegyeken át;
zengett-zúgott a Bakony.
S másnap már tihanyi nap ragyogott
a hajadon.

Tihany partján a hegy alatt
szeretőknek lakni jó.
Láttuk, hogy tartja az eget
kék karjaiban a tó.

És jártuk a kora-nyári vetést
és szedtük a sok pipacsot
és néztük a sirályt, ahogy
a vízbe le-lecsapott.

És este... A csöndesedõ csalogány
bedalolt még ablakodon;
és éjszaka hét csillag ragyogott
szemeidben és hajadon.

Együtt szöktünk a hegyeken át;
mért vagy most oly szomorú?
Meguntál? Nem kell ezután
ez a csúnya, szegény fiú?

Meguntál, elpattant a varázs,
és sírsz, nem tudva: miért...
A tavi tündér gyöngyöket ad
a könnyeidért.

- Lement a nap és lelkemet
árnyék futotta be:
a halál árnyéka vagy a szerelem
haldokló éneke.