Nagy Pál Jancsi

Magyar népköltés

Nagy Pál Jancsi s is Dudrai
Elindultak juhot lopna,
Agyonverték a kis bojtárt,
Elhajtották fele nyáját.

«Az Alföldi hegyes, völgyes,
Engem a vármegye keres,
Ha keres is, meg nem talál
Engem az Alföldi pusztán!»

Csengelényi puszta szélen,
A nagy Szirtus szőlő végen
Utánok jött Pestvármegye:
,Kié, földi, ez a birge?’

«Mihaszna mondom, hogy kié,
A szegedi szenátoré.»
Mihelyt ezt a szót kimondta:
Lábára bilincset csuktak.
«Két kezemet hátra fogta,
Piros orcám felpofozta…»

«Kérem szépen az urakat,
Engedjék el a bajomat.
Hadd íratok egy levelet:
Rózsám szabadíts engemet!»

Szeged város szép helyen van.
A fogház a közepén van,
Alatta terem a csipke,
Rászállott egy bús gerlice.
Ne búsulj te gerlice!
Lesz még párod az erdőbe’.

, Nem kell nekem senki párja,
Ha az enyém el van zárva.
Be van zárva a fogházba,
A szegedi rongyos várba.
Ablakodnak vas rostélya,
Nyújtsd ki, babám, karod rajta!
Hadd fogjam meg utoljára,
Bú temet nem sokára.’

«Soha ezt nem hittem volna:
Gyenge testem tömlöc rontsa,
Göndör hajam lerohassza,
Piros orcám elhervassza!»