Tömörkény István: A Nap és a Föld

Továbbá tudatlak, hogy édösanyád is möghalt, tűz is volt a tanyába, az istálló leégött, de nem baj, mert a lovakat úgyis elvitték, továbbá a kutya sincsen már mög, mert az is megszökött.
/Egy asszonylevélből/

     Apránkint kitavaszodik, mert a béka ugyancsak brekeg már a vizek szélén, a fák is levelezni kezdenek, a gyerekek örülnek, hogy sár helyett por van már a földön, lehet benne játszani, a tanyákon mezítláb van már valamennyi, mert a gyerek talpa bőrének még nem verték föl az árát.
     A nap is feljön hajnalonkint az égre, mint más években is tette a kalendárium utasítása szerint, és egyre jobban melegítő sugarait széthinti a földre. A nap tekintete nyomán illatos párák keletkeznek, a föld, amely a télen át aludt, álmából fölébredt. Némely virágok is megindulnak. Vannak fiatalos hevületű virágok, és vannak csendes, meggondolt, tartózkodó fajtájúak. – Ohó – gondolja magában –, még nem búvok elő, még lehet zord idő, fagy meg jég. A másik virág ezzel nem törődik, s fehér gyöngyeit tiszteletadás okából a melegítő napisten elébe terjeszti.
     A bogárban is vannak hasonló fajtájúak, így némely darázsformájú már ott röpdös a napon, s másodiknak a nem túlságosan kedves szürke jószág, a mezei poloska szíveskedik megmutatni, hogy ő is él még a világon. Bár csak poloska vagyok – gondolja –, azért mégis a nap tiszteletére vagyok és mászkálok a homokban, amit ő sárból porrá és meleggé tett.
     Hasonlóképpen a libaféle jószágnak vannak ilyenkor mondhatlan örömei. A régnemlátott,, régnemérzett melegségű napnak, mikor a délelőtti sugarai leérnek, a gúnár parancsszavára hangos kiáltásokkal nekirohan, kerítést repül, és csapatostul tart hozzá üdvözleti lármát.
     Történnek más hasonló hódolati dolgok is. A vakondok a lapát lábával fölássa magát a téli takarásból a föld színére, s mielőtt hirtelen visszabújna, a vaksi szemével néhány pillantást mégis csak vet a napocska felé. És, mint a gyermekvers mondja, a padlásföljárón a napfényben megfürdik ám a macska is, nyalván picike lábait. És hűj, mekkora csiripolással van a veréb, mivelhogy a kis szürke koldusról elmúltak a téli nyomorúság napjai.
     A Nap, amint rengve száll fölfelé az ég boltozatán, a földre küldött langyos tapogató sugaraival látja mindezt. Megszokott dolog ez. Minden évben így van.
     De most mégis némi különbségek vannak. Nem egészen úgy megy minden, amint ezeknek előtte. A Nap ezt a ténydolgot csodálattal nézi. Egyre növekvőbb csodálattal néz, mert most már a harmadik nyárba fordul bele az az idő, amióta ezek az új változások vannak.
     Sokan azok közül, akik eddig üdvözölni szokták a tágas mezőkön a téli álomból megváltó tavaszi napot, elmaradtak a különféle élők sokaságából. Nagy fekete szemét sokkal kevesebb tehén emeli föl hozzá, s megfogyatkoztak a tarka-bakra borjak is, amelyek játékos bakugrásokat szoktak járni a tiszteletére. S különösen hol vannak a lovak, s még különösebben hol vannak, hol vannak az emberek, akik kalapot szoktak előtte emelni szép, tiszta és kedves hajnalokon?
     Ezek nincsenek. Lovak még vannak imitt-amott, de az emberek elmúltak azokról a földekről, ahol a nap őket eddig látni szokta. Elmentek onnan. Más földekre és más messzi tájakra távoztak. Miért kellett a népeknek így elmenekülni onnan, ahol eddig éltek?
     A Nap aligha érti ezt meg. Magasabban van sokkal, semhogy beleláthatna minden dologba itt a földön, mert elvégre sok más csillag is van az égen, s figyelmet kell fordítani arra is, hogy azokon mik történnek. De annyit a tekintetével mégis csak lát, hogy az emberek és a lovak ezen a csillagon elmentek a sík mezőkről a hegyek közé, s ott nagy tömegekben egymásnak esnek.
     A mezőkről elóvakadott emberek helyett a lapos tájakon más alakok mutatkoznak. Szoknyás alakok s apró gyerekek. Húznak-vonnak, ahogy lehet, s a földet ápolják. Munkájukat a földbe vetik azok helyett, akik távol vannak a földtől. Szoknyák, öreges kékbeliek és kurtás, rózsaszínű viganók. Látja a Nap azt is, hogy messzi más mezőkről, orosz pusztákról idegenfajta népek fiataljai következnek ide, hogy itten a föld munkájába beleártsák magukat. Lát a Nap különböző dolgokat, látja Dobó Veron esetét, aki mint fiatal leány egymaga maradt a tanyában, aki nem hálhat egy födél alatt más, ázsiai puszták idegeneivel, ahova a tanyába reggel kísérik ezeket az idegeneket, s este, dolgavégeztével elkísérik, ha pedig éppen úgy történik, hogy nem kísérhetik el őket, akkor csak Veront látja a földben a nap, midőn a jövendő termés tiszteletére földnek és Napnak kapával egyaránt áldozik.
     A Nap, ha jól széttekint, sok ilyen Dobó Veront lát most az emberektől elnéptelenedett síkon.

1916

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  szekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára vargaelőadás SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf