Bedöházy János: Erdély

A dombtetőn állok, felettem derűs ég
törültem a halmos, hullámos mezőség:
kanyargó völgyei egymásba fonódnak.
Rözbe tükre csillog tavaknak, folyóknak.
A kék messziségben borús bércek orma
fllintha körös-körül finom csipke volna.
Ezt a darab földet,
Ezt a drága földet
Amikor teremté,
Vájjon nem pihent-e
Az Isten tenyere
Rajta kissé többet?
Talán egy bús tündér törölgette könnyét,
Talán leejtette szép csipke kendőjét,
Epen itt e darab földet beterítve:
havas bércek orma a kendőn a csipke.
Hullámzó kanyargó hegyek, völgyek lánca
Szép csipkekendőnek gyűrődése, ránca.
Rajta még a könny is
most is egyre árad,
Tavak, folyók medre
Gyűjti most is egyre
Soha el nem apad,
Soha fel se szárad.