legifj. Szász Károly: Édes szép Ágnesem

Az égen egy-két felleg úszott,
Köztük sok csillag égett,
Alattuk darvak serge húzott,
Szelvén az enyhe léget.
Ilyen szép estét még nem értem,
És nem ért még tán ember…
Csöndesen lépve mendegéltem
Édes szép Ágnesemmel.

S a mint mentünk, kart-karba fűzve
Szemét felém emelte,
A rózsaszál, hajába tűzve,
Illatját rám lehelte.
Óh, hogy lehetne elfelednem
Üdvét e boldog estnek,
Melyen bevallottam szerelmem
Édes szép Ágnesemnek.

Éreztem teste remegését,
Láttam, hogy foly a könyje,
Hallottam vére lüktetését,
A mint arcába ömle.
Még egy ilyen szép este jő-e,
Vagy elég ennyi ebből? …
– Szeretlek, – ezt hallottam tőle,
Édes szép Ágnesemtől.

Mért nem nyílt meg akkor felettünk
Az égnek boltozatja,
S miért hogy szárnyra nem kelhettünk,
A földet idehagyva.
Hogy az üdvnek nem érve végit
A néma végtelenben,
Gyönyörködjem egy öröklétig
Édes szép Ágnesemben!