Móra László: Megkérem májust…
Ha majd a rózsa bimbót bontogat,
S a csacska szellő lágyan muzsikál:
Ha elindul a napsugárfogat
S belőle boldog szép Május kiszáll,
Bízó lélekkel állok én elé,
Esdő koldusként rávetem szemem,
S megkérem halkan, jöjjön el velem!
S ha hajlik szómra, kezét megfogom,
S vigyázva, csendbe odavezetem,
Ahol a drága hősi hantokon
Kidőlt a fejfa, virág nem terem,
Ahol a múltnak fénye megfakult,
Ahol a fű is elszáradt, halott,
S az égből kap csak néha harmatot.
Megkérem Május, menjen messze, messze…
Szibériának járja téreit,
S ahol a holtnak nincsen senkije
Hiába hívja bús testvéreit,
Ott szórja szét a szirmokat,
Hogy álmodják a hősi szent porok:
Egy pillanatra ők is boldogok…
Ha majd a rózsa bimbót bontogat,
S a csacska szellő lágyan muzsikál:
Ha leindul a napsugárfogat,
S belőle boldog, szép Május kiszáll,
Bízó lélekkel állok én elé,
Esdő koldusként rávetem szemem,
S megkérem halkan, jöjjön el velem!
S ha hajlik szómra, megfogom kezét,
Oda kísérem el lábujjhegyen,
Ahol egy asszony hét kis gyermekét
Neveli kínnal, száraz kenyeren…
És lekísérem százezer felé,
Hogy lássa a sok küszködő anyát,
Kiket az Élet kancsukája vág.
Megkérem Májust, ne menjen tovább!
Rózsái ezrét itt is hintse szét,
Hiszen ők mind elnyíló orgonák,
Akiknek testük, megfeszítteték!
Mert mások szíve nem tudja, mi az:
Kínok konyháján enni kenyeret,
S csitítgatni sok éhes gyermeket!
Ha majd te, rózsa, bimbót bontogatsz,
S te csacska szellő lágyan muzsikálsz:
Ha Napkocsidba vígan befogatsz,
Szép Májusom, s e két helyen kiszállsz:
Temérdek rózsád s minden aranyad
Terítsd a hősök szent pora fölébe,
S a jajból élő bús anyák ölébe.
Ó kedves Május, tedd ezt, nekem!
A hősök sírján és anyák ölében
Kinyílott rózsád mind, mind ott legyen!