P. Jánossy Béla: Erdély a hazám

A havasokat szeretem,
Szeme a bérceket csókolja,
Honnan a sas száll nap felé,
S hová nem ér a lomha gólya.
Epedem az erdők vadonját,
A vadvirágot, méhek ha dongják,
A patakot, mely ott foly át.
Szeretem szívvel, ihletetten,
Mert itt születtem!

A Hargitát, ha zúgni kezd,
Mély áhítattal hallgatom.
Évezredes, ős szimfóniába
Elvész ilyenkor halk dalom.
Csontos, kemény mellem kitárom
Sírva- süvöltő Nemerének,
S torkomból hetedhét határon
Vele rohan, repül az ének.
És ez a dal csak igazán,
Mert Edély a hazám.

Szelíd lankák, domboldalok,
Határtalan szép, szűzi kék ég,
Lelkem közöttük andalog,
S hajh, sohse tudja érni végét…
Csodatükrén az Anna-tónak
Kábultan nézdelem magam,
S ki tegnap nézett, s ma néz, vagy holnap,
Mindnek egyforma arca van.
Boldog tudat ragyog szemembe:
Hisz Erdély tükröződik benne.

Nézzek a fényes égre fel?
Szemem ha vágyón odajut,
Minden csillag nekem felel,
S benépesül a nagy Tejút.
Zord bérceket, fenyős havasokat,
Lankát, völgyet, virágot, sasokat,
Mindent magamhoz ölelek,
S szívembe, mint friss vér kihűlt erekbe,
Bizsereg a nagy, szent, lángoló meleg
És hull a könnyem tarthatatlanul:
Erdély rögére hull…