Flórián Tibor: Emelkedő évek

Hallgattam hosszan évekig
hálóját – mint a pók –
körém fonta a hatalom
véresen úsztak a folyók a tengerig

Csupromban a vizet
s keserű kenyerem
börtönökbe vittem
s a porkolábot
néhány forinttal leütöttem

A perceket éveknek mértem
kisebbek lettek az élők
s megnőttek halottaim
az utcák a sötétségtől féltek

Búcsúm a torkomba fulladt
drótvágó ollómért visszafutottam
utamra az éj oltalma hullott
esőt ittam és a szélre akasztottam
üres tarisznyámat

Három évig lágerek fülébe kiáltottam
Európa
agyaglábú szabadságodat
s széthulló országaidat
álmom kosarába fontam

A negyedik évben
hegyeidre ültem
s tavaid tükrében
gondomat fürösztöttem
áthasítottam vágyammal
a folyókat
a Régentől Brémáig futottam

Mózesi pálcámmal
megérintettem a tengert
s felnyitotta mélységeit
magas hullám-falak ösvénye
vezetett a túlsó partig
hol az óriás kő-asszony
a vakító fényben
fénytelen fáklyát tartott

Föld alatt
és dübörgő járdákon robogtam
atomot hasítottak fülembe
és idegen szavak robbantak
beszédembe

Az évek teltek
mint a percek
a percek
lassú évek lettek

Nappal a munka nyári padján
ülve elaludtam
éjjel a hőség nedves levén át
ébren a reggelbe úsztam

Mélyen a földbe ástam
füvet ültettem bokrot nyestem
füvem elszáradt bokraim sorra vesztek
gyökeret hiába kerestem
kopoltyúval lélekzeltem
New Brunswick New York
Englewood kövein
holtfehér lettem

Rettegő úton lefelé rohantak
az évek
senkinek sem mutattam
hogy félek
kezemet és szívemet
hiába adtam bérbe
tollam kihullott ujjaim közül
a feketeségbe

Rettegő úton lefelé rohantak
az évek
Vermont őszéből Connecticut
telébe léptek
a patakok – mint nagy halak –
úsztak a jég alatt
de a Housatonic River
rohanó vizében
fehér nyírfa-erdőt láttam
és havas hegyeket
Úgy futott a folyó
a Candlewood Lake vizébe
mint én futottam eddig az éjbe

Futottam s a tó fölött
az erdei mélyben
– 1965 fénylő telében –
egy havas ház
minden szemével
reám nézett
s amikor nyitott ajtaján
beléptem
éreztem hogy újra
Erdélybe értem

A múltat és jelent
– mint Torockón vagy a Mezőségen –
asszony-fonta kosárba
szedtem
ablakom elé orgonát
ültettem
s gyökerével a mélybe nőttem
megfogództam
és messzire ágaztam
a Millstone Ridge-i földben

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf