Zilahy Lajos: Hegyi beszéd
A felhők együtt úsznak most a holdal,
Kihalt és elhagyott a vén hegyoldal,
Én most a messzi hegytetőre tartok.
Bús kövek halma alattam a város,
Száz barna tornya dermedten áll most
És köd fedi a gyöngyszínű Dunapartot.
Én elborongva lépek egyre feljebb,
Hogy fenn az ormon szűzi csendre leljek
És megállok egy agg fenyő alatt.
Tábornokok, királyok, hadvezérek
Figyeljetek, figyeljetek
Egy szív kiáltoz itt a hegyek felett.
Egy szív kiáltoz… –minden ember hallja, –
Sikolt és üvölt iszonyút felétek,
És sikoltani fog, ameddig élek.