Gaál Áron: Homlokod fölé
Vak korban lettél látóvá, menekülő Lóttá,
amikor mások arcukat vesztve, kétségbeesve,
sátánnal táncoltak egy utolsó tangót.
Istennek szamárfület mutatva, poklot kutatva,
sót tömtek sebeinkbe, keresztfa szilánkját verve szánkba,
te meg írtad összhangzatait a valóságnak,
versed vád volt akkor is, ha szerelmet vallott,
átok volt akkor is, amikor imához térdel a nép,
negyvennégy decemberében vérző ég alatt,
negyvenöt legelején, amikor már nem voltak szavak,
akkor is amikor, magyar magyart ölt, mert „ez az egy, ember”,
ki voltál, Hazánk építeni, Európát akart,
égő homlokuk fölé!