Féja Géza: Nagy István erdélyi magyar író

     Egyetlen hiteles írónk az ipari proletárság vidékéről. A mi „proletáríróink” eddig többnyire megrögzött kispolgári lelkek voltak s azért furakodtak a szocialisták soraiba, mert polgári területen nem tudtak érvényesülni. A jobbak érezték ugyan, hogy újra fel kellene építeniök az emberi világot, de gyarló énjük képtelen volt erre, ezért a húszas évek jellegzetes „izmusaiba” vetették magukat, holott ezek az „izmusok” a polgárság belső bomlásának kiáltó tünetei közé tartoztak. Híres „proletárírónk” ebben az időben a „hídon végigzubogó lábszáráról” írt verset a proletár-megváltás igényével. Később, midőn a kapitalizmus egyelőre újra összeszedte magát, ezek az izmusok is elszenderedtek, a „proletárírók” pedig jellegzetes szociál-szentimentalizmusba tértek, érzelmes figurákat, vagy pedig mozgalmi hősöket tákoltak, mert nagyvonalú és hűséges életábrázolásra képtelenek voltak. A szociál-szentimentalizmus másszóval a proletárélet idealizálásának nevezhetjük s ez a cselekedet nem áll egyedül, hanem általános irodalmi kór fejezete. Az idealizálás vagy eszményítés kórja a múlt század végén kezdődött irodalmunkban. Rákosi Jenő a maga képére s hasonlatosságára „eszményítette” a magyart, Herczeg Ferenc a dzsentri és így tovább. Nem csak nemesi és polgári vonalon folyt ez a hamisító tevékenység, hanem a paraszti és a proletárélet ábrázolása terén is. Igen jellemző, hogy a népszínművek paraszt-eszményítése után Bródy Sándor a „Dadá”-ban már éreztette a valódi népsorsot, de csak műve tartalmában, mert darabjának nyelve jellegzetes műnépi nyelv volt. A proletár pedig két vonatkozásban került az irodalomba: mint nyomor és osztályharc, tehát mint elrajzolt fénykép és mint két lábon járó dialektika. A mi proletáríróink a nyomort olyan gyarló eszközökkel ábrázolták, hogy műnyomornak hatott, mozgalmi figuráik pedig papíroshősök voltak. Egészen napjainkig csupán két olyan művet ismerek, melyek a proletársorsot írói és emberi hitellel ábrázolják: József Jolán „József Attila” c. életrajza és Mollináry Gizella „Betévedxt Európába” c. regénye.
Azokat a proletárírókat, akik közvetlenül a munkásságból törtek fel, tehát nem kispolgári törmelékek, még egy veszedelem fenyegeti. Döntő szellemi élményeiket rendszerint a szocialista nevelőiskolában kapják, a tömegeknek szánt „kurzusokon”. E kurzusok nevelő jelentőségét nem szabad lebecsülnünk, de tömegcikkről lévén szó, magasabb szellemi színvonalat alig adnak. A szocialista írókban, ha alulról jönnek, rendszerint ez a színvonal keményedik dacos, konok hitté. A kezdetleges szellemi színvonalból összekalapált szilárd hit azután megszűkíti életérzésüket éppen úgy, mint irodalmi világukat s naiv messiánizmussal ruházza fel őket. Nagy István életművére is ránehezedik ez a veszedelem, mellyel csak a legjobbak tudnak megbirkózni; Nagy István egyik művében teljesen, a másikban részben megbirkózott véle.
„A szomszédság nevében” c. regénye egy külvárosi utca életét ábrázolja. Nem mozgalmi figurákat vonultat fel, nem is éhségtől ordítozó farkasokat, hanem száraz kenyéren, zupán és kevéske reményen élő proletárokat. Nagy István végre a mozgalmi életen innen fekvő proletáréletet ábrázolja, a proletár-ősanyagot. Emberei az elmúlt évtizedek rohamos „deklasszálódási” folyamatainak során egymás mellé csúsztak: belvárosból kikopott iparosok, városba tódult földnélküli parasztok, bennszülött gyári munkások és egy-két letört kispolgár népesíti be az utcát. A faluból fölmerészkedett székely asszony a magával hozott babonák és hiedelmek rezdüléseivel éli a városi életet, Köblös úr, a borbély a kisipar vidékeink felszívott felvilágosodottságot terjeszti habozás közben. A feltörekvés vágya nagy kalandok alakjában t ör fel a lelkekből: a merészebbek és konokabbak Spanyolországba szöknek, a pipogya szobafestő azonban az utcai villanylámpának dőlve élvezi a messzi világrészekbe vezérlő ponyvát. A túlcsigázott és kizsarolt emberi szervezet izgalmát, tétova kapkodását, hiába küzdelmeit és kitörő hisztériáját senki sem ábrázolta nálunk ilyen egyszerűen és emberien, mint Nagy István.
Nagy István valódi művészi önmérséklettel azt is érezteti, hogy ezt a szegény, mélybe vetett, örökké fortyogó emberanyagot csak a közösségi élet szelídítheti és rendezheti valóban emberré, tehát irányzatosságot is vegyít e műbe, de ez az irányzatosság nem bántó, mert természetesen és szervesen az ábrázolt élethez tartozik. Nagy István ebben a regényében találta meg leginkább azt az utat, mely jelentős életmű felé vezet.
Második regénye az „Oltyánok unokái” a romániai parasztélet ábrázolásával kezdődik. Talán még senki sem adott a kelet-európai mezei szegénység „zsúfoltságáról” ennyire hiteles emberi rajzot. Egy román család három nemzedékének élettörténete bontakozik ki a regényben: a nagyapa, a szülők és a gátlás nélkül szaporodó gyermekek tömege tölti meg a nyomorult kunyhót, melynek apokaliptikus indulatait csak az óhit, együgyű nagyapa bírja ideig-óráig megfékezni. Az apára hősi halál vár a világháborúban, családja a bojár rabszíjára kerül, csak két fiú jut a városba a kapitalizmus szolgálatába. Mindaz, amit Nagy István az óromániai parasztéletről, az inasok sorsáról s a kelet-európai kapitalista üzemekről ír: mesteri. Egy feledhetetlen jelenetben arra is rávilágít, hogy milyen mérhetetlen szakadék keletkezik a falun rekedt szegény parasztság s városba került, ipari munkássá vedlett fiai között: már alig értik egymás „nyelvét”. Nagy István hiteles és súlyos író mindaddig, amíg valódi élményeit adja, de midőn világnézeti „tornyot” épít művének zömök testére, színvonala egyszerre zuhanni kezd. Az ipari munkássá vedlett két Oltyán-fiú sorsában a szélsőjobb- és szélsőbal-oldal küzdelmét próbálja ábrázolni,m ezt a részt azonban már nem élményeiből, hanem világnézetéből építi. A hiteles élmények humuszáról a kigondolt s elképzelt dolgok ingoványára téved. A regény első fele remekmű, a második rész eleje a remekmű méltó folytatása, a vége azonban inkább propaganda.
Nagy István egyedül áll a maga területén, hivatása rendkívüli. Eddigi termése azt a reményt kelti bennünk, hogy megbirkózik a kísértővel s ráébred arra, hogy a legfőbb hűség: hűnek maradni eredeti élményeihez. A propagandairodalmat pedig bízvást átengedheti azoknak az íróknak, akiknél az eredeti élmények helyén méla űr tátong.

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf