Bartók Lajos: Most még feledj el…
Most még feledj el! most a kikelet,
A te évszakod van, kedves, veled,
Előbb kihalt volt a föld, s most pirul
A rózsahimlő nap csókjaitúl.
Gyep ütközik, kizöldül fenn a lomb,
Kehelyt a bimbó illatozva bont.
Tavasz leheletén a kerti fák
Fehér virágot havaznak reád,
Fehérebb hóra, virágabb virágra…
Mért legyek és e fényes képnek árnya?
Eszedbe akkor jussak én, ha majd
Tördeli őszi szél a puszta gallyt,
Ha az ég fátyolába rejtezik,
S arcodra ejti hűvös könnyeit;
Hollósereg kering, mint télvihar,
S lecsap, mint bánat, felhőszárnyaival;
Ha hervadó világra ül a köd,
És szomorúság szemfedője föd,
S ifjú reményed haldokolni érzed:
Gondolj reám, ki így haldoklom