Kölcsey Ferenc: A szabadsághoz, Töredék

Kölcsey Ferenc:

A szabadsághoz

Nyisd fel ó lángzó kebeled, dicső hölgy!
Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled;
Fennröpültedből kegyesen mosolygván,
Égi Szabadság!

Nékem is forrtak szemeimben égő
Könnyek, éreztem haza szent szerelmét;
Ints! zajos habként dagadozva várom
Lengeni a zászlód,

Járom a gyáván! ki remegve futja
Fenn dicsőséged ragyogó világát,
S megszokott rabság kezein tudatlan
Csörgeti láncát.

Átok a gyáván! ki nevedre borzad,
Mert gyakor szélvész kavarog fölötted,
Mert halálhörgés diadalmi pályád
Mennyei bére.

Szállj ki felhődön, s noha szózatod mint
Villogó szélvész dörög is körülem,
S zöld borostyánod noha fürteid közt
Vérbe füredt is:

Kellemed látom, s dobog érte mellem;
Csókodat várom szerelemben égve,
Csókodat szomjún epedő ajakkal,
Jer, ne tagad meg!

Kölcsey Ferenc:

(Szép Erdély)

Szép Erdély barna fürtű
Leánya, hű anyám,
Tekints az égi lakból
Még egyszer vissza rám.

Ím elhagyott hazádon
Pusztulat átka leng;
Erdély ledőlt, s fölötte
Fiad keserve zeng