Kisjókai Erzsébet: Dalból sütök kenyeret

Rozskenyér mi nem veszendő,
óva rejti asztalkendő,
kis kosárban göngyöleg,
szőttes kendő védi meg.

Meggyötört a földi gondod?
Mint jármot, sírva hordod?
Itt a dal, felejtsd a bajt,
éhed csillapítja majd.

Felleg száll a szürke égen?
Virrad-e még újra kéken?
Szívpiros az én dalom!
Mélyen bentről hallgatom,

sok-sok szó ma így kell útra,
vidítson fel téged újra,
nincs ború, nincs elmúlás.
Mind egy szívdobbanás,

minden szóm falat kenyérke,
éhes szív mit várna, kérne.
Piros csík a szőttesen,
kosaram így bélelem.

Szép a föld és jó az élet,
bút a fénnyel felcseréled.
Dalból sütök kenyeret,
éltető a szeretet.

Megcsalódott fiatalnak,
vénnek, kit már kórok marnak,
küldöm a kis kosarat,
rozskenyérben magamat.

1977