Kiss Ernő: Balatonboglári alkonyat
Egy erre röppenő sirály
A vízre ejti könnyű árnyát,
Itt most mindent az alkonyóra
Mélységes áhítata jár át.
Egy rózsafelhő búsan hívja
Sötétarcú, kedvetlen párját.
- Ó, mély csönd, ó, egyedüllét! –
Láthatatlan ágát lehúzva
A nap lassan pirosra érik,
Megnő s talán illatos is lesz,
Íme, most már leér a yízig.
A tó tükrén egy rőt szalag
Remegve, ringatózva izzik.
. Ó, szépség, ó, szomorúság! –
Szél ébred, hullám kél, zajuk
Tompán keveredik a csendhez.
A rózsaszín felhő elsápad
S komor lesz, mint a fáradt kedves.
Köröttem már a denevérek
Riadt, rémes serege repdes.
- Honnan e furcsa szorongás? –
A túlpart mintha távolodnék,
Lassan belevész a homályba.
Badacsony tájékán egy csillag
Arany képét a vízbe mártja.
Ó, különös érzés: repülök,
Irreális tájakon szállva.
- Mindenség! Hol van a partod? –
1944